Visszakaphatnák vezetői tisztségüket a jogellenesen felmentett bírák
Bírósági vezetői tisztségükbe is visszahelyezhetők legyenek azok a bírák, akiket korábban jogellenesen mentettek fel - ezt javasolja a parlamentnek szerdán benyújtott módosító indítványában Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki egyéni képviselőként jegyzi indítványát.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter tavaly december 21-én terjesztette a Ház elé azt a javaslatot, amely alapján fokozatosan, tíz év alatt csökkenhet 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek, valamint a közjegyzők nyugdíjkorhatára, és amely arról is rendelkezik, milyen megoldásokat kínál a kormány azoknak a bíráknak, akiket az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített jogszabály alapján nyugdíjaztak.
Az Ab júliusban semmisítette meg azt a szabályozást, amely a bírák nyugdíjkorhatárát a korábbi 70 évről az általános öregségi nyugdíjhoz igazítva 62 évre szállította le, és ehhez kötelező felmentést kapcsolt. A kormány ezt követően új javaslatot terjesztett a parlament elé, és 65 évben határozta meg a felső korhatárt, ezt az előterjesztést azonban októberben átdolgozásra visszavonták.
A decemberben benyújtott javaslat hatálya az Ab által megsemmisített jogszabály alapján felmentett bírákra is érvényes lesz, rögzítve egyúttal, hogy nekik milyen megoldásokat kínál a kabinet. Eszerint az érintett bírák kérhetnék például szolgálati jogviszonyuk visszaállítását és az eredeti beosztásukba való visszahelyezésüket. A bírósági vezetői tisztségek ugyanakkor továbbra is pályázat alapján nyerhetők el - hívta fel a figyelmet akkor az igazságügyi államtitkár.
Répássy Róbert szerdán benyújtott javaslata azonban törölné azokat a passzusokat, amelyek azt rögzítik, hogy "bírósági vezetői tisztségbe való visszahelyezésnek nincs helye". Vagyis az érintett bírák esetében nemcsak a szolgálati jogviszonyuk, hanem a vezetői tisztségük is visszaállítható lenne. Ugyanígy az ügyészségi vezetők visszahelyezésének tilalmát is törölné a politikus.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?