kapubanner for mobile

Visszamenőleg lépnek hatályba a változások

Várhatóan július közepétől, visszamenőleges hatállyal emelkedhetnek törvényi erőre a hónap első napjától tervezett adóváltozások - pontosította délutáni nyilatkozatát Nagy Anna kormányszóvivő.

A hét kisadó megszűnéséről, valamint a társasági adó csökkentésről és az örökösödési illeték változásokról szóló javaslatok péntek délig kerülnek az Országgyűlés elé, ahol a képviselők sürgőséggel tárgyalják majd azokat.

A kormány tervei szerint a javaslatok elfogadása után visszamenőleges hatállyal július elsejétől valóban megszűnhet az öröklési és ajándékozási illeték egyenes ági, vér szerinti rokonok és örökbefogadott gyermekek esetében, továbbá mintegy 250 ezer magyar vállalkozásnak lesz könnyebb az élete, az eddigi 19 százalékos társasági adó 500 millió forint adóalapig történő 10 százalékra csökkenésével, illetve szintén ettől a dátumtól szűnhet meg hét kisadó is - fejtette ki a kormányszóvivő.

A kabinet szerdai kormányhatározata értelmében július elsejétől biztosan nem emelkedik a földgáz ára. A szóvivő elmondta, hogy feltehetőleg pontatlanul fogalmazott a csütörtöki tájékoztatóján, amikor közölte, hogy július 1-jével csökkent a társasági adó, megszűnt hét kisadó, illetve az öröklési és ajándékozási illeték vér szerinti rokonok, valamint örökbefogadott gyermekek esetében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek