kapubanner for mobile

Visszavonták az adótörvényt

A jövő évi költségvetést a kormány új formában nyújtja be. A házbizottság ülésén kiderült, hogy a Robin Hood-adó bevezetésének szándékát fenntartják.

A kormány visszavonja a jövő évi adótörvény- és költségvetési javaslatot - derült ki Szili Katalin házelnök tájékoztatásából a házbizottság hétfői rendkívüli ülése után. A költségvetést a kormány pénteken új formában benyújtja. A frakciók megegyeztek abban, hogy a plafontörvényt házszabálytól eltéréssel tárgyalják; hétfőn megkezdődik az általános vita, jövő héten lesz a részletes vita, 27-én pedig a zárószavazás. (A magyar gazdaság iránti bizalom megőrzése meghatározó az elkövetkező időszak szempontjából.)

A bankbetétek biztonságát garantáló Országos Biztosítási Alapról (OBA) szóló törvény módosítását is a házszabálytól eltéréssel tárgyalják. A kormány azt javasolja, hogy az OBA által biztosított összeghatárt emeljék a jelenlegi 6 millió forintról 13 millió forintra, és töröljék el a 10 százalékos önrészt.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a rendkívüli házbizottsági ülés után szintén beszélt arról, hogy az öt parlamenti párt elfogadta a házszabálytól való eltérést a plafontörvény esetében. Izland mellett az elemzők Magyarországot tartják a nemzetközi pénzügyi válság által leginkább veszélyeztetett országok egyikének - mondta. Véleménye szerint ezért arra van szükség, hogy a parlament még hétfőn megkezdje a költségvetési plafonról szóló törvényjavaslat általános vitáját. A törvényhez péntek délig lehet módosító indítványokat benyújtani.

A házbizottság ülésén elhangzott, hogy az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésének szándékát fenntartja a kabinet - mondta Kóka János. A szabad demokraták számára elfogadhatatlan, hogy az adóegyszerűsítéseket és adócsökkentéseket célzó intézkedéseket visszavonja a kormány, míg az egyetlen jelentős adóemelést - amely valószínűleg többlet fogyasztói terheket jelent majd - meghagyja, jelentette ki Kóka János.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek