kapubanner for mobile

Vízszivattyúgyár épül Nagykanizsán: új állások

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az olasz tulajdonú DAB Production Hungary Kft. vízszivattyúgyárat épít Nagykanizsán, az építkezés augusztusban kezdődik, a termelés pedig jövő márciusban indul - jelentette be az olasz cég ügyvezetője. A cég többek között a viszonylag olcsó és képzett munkaerő okán döntött a nagykanizsai, egymilliárd eurót meghaladó beruházás mellett.

Paolo Mario Menon az ipari parkban fekvő terület adásvételi szerződésének ünnepélyes aláírása kapcsán kifejtette: 27 ezer négyzetméteres területet vásároltak, amelyen márciusra 5.000 négyzetméteres, később bővíteni tervezett gyártócsarnokot építenek.

Az első évben 50 ezer darab, háztartásokban használható vízszivattyút készítenek, három év alatt 600 ezerre kívánják bővíteni a termelést, amelyhez az induláskor 50, később 140 embert alkalmaznak majd.

A beruházó a cégcsoportot bemutatva elmondta: a 265 millió euró éves árbevételű olasz DWT Group egyik leányvállalata a DAB, amely a szivattyúk tervezésével és gyártásával foglalkozik, a WACS ehhez gyárt elektronikai alkatrészeket, a Tesla pedig a szivattyúmotorokat. A Hollandiában, Németországban, Spanyolországban, Oroszországban, Dél-Afrikában és Kínában is gyártókapacitásokkal rendelkező cégcsoport 1300 embert foglalkoztat, és évente 10 millió eurót fordít beruházásokra.

Olaszországban vezető, de Európában is jelentős piaci szereplőként szemelték ki először Magyarországot új helyszínként, majd a kiváló közlekedési lehetőség, az Olaszországhoz való közelség, a viszonylag olcsó és képzett munkaerő okán döntöttek a nagykanizsai beruházás mellett. Mintegy 100 millió forintért vásárolták meg az ipari parkban a szükséges területet, amelyen 700 millió forintért építik meg az üzemet, és további 300 milliót fordítanak a gépesítésre.

Augusztusban kezdődik az építkezés, amelynek során először 5.000 négyzetméteres csarnok létesül műanyag fröccsöntő és fémmegmunkáló egységekkel, majd a gyártóterület nagyságát három év alatt a háromszorosára kívánják bővíteni. Az egymilliárd forintot meghaladó első beruházás után még 180 millió forintot, majd további 195 milliót szánnak a bővítésre.

A cégvezető elmondta: 2013 végére 51 dolgozót alkalmaznának, majd két évvel később 142-re bővítenék a létszámot. Kezdetben 50 ezer darab kerti, öntöző és egyéb háztartási vízszivattyút gyártanak, 2015-re azonban már 600 ezer termék előállítását tervezik.

Cseresnyés Péter polgármester az adásvételi szerződés aláírása kapcsán azt hangsúlyozta, hogy régóta nem volt hasonló jó hír a városban, mint hogy új termelő üzem kezdi meg a tevékenységét. Reményét fejezte ki, hogy az olasz DAB Production Hungary a letelepedésével újabb cégeket is vonz Nagykanizsára.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek