Vonzó vagy sem Budapest a cégek számára?
A cégek már nem Budapestet, hanem inkább Varsót választják régiós központ létrehozására, véli Bod Péter Ákos közgazdász professzor. Ugyanakkor a miniszterelnök Milánóban pénteken azt nyilatkozta, hogy mindenki ilyen kiszámítható helyen szeretne befektetni, mint Magyarország, írja a Világgazdaság.
Bod Péter Ákos szerint elkezdett élénkülni a fogyasztás és bővülnek a befektetések is, de ez a növekedés, amelyet idén 3 százalék körülire jósolnak, jövőre lassulni fog. Az a kérdés, hogy hogyan alakítja gazdaságpolitikáját a kormány, amely eddig leginkább államosított, ha egy szektor szerinte nem megfelelően működött.
A bérek növekedtek az infláció csökkenése miatt, amely azonban nem a gazdaság élénkülésének, hanem a rezsiharcnak köszönhető. A defláció azonban a költségvetés bevételeit is apasztja. A közgazdászprofesszor szerint míg a magyar gazdaság GDP-je még nem jutott vissza a 2007-es szintre, addig a lengyel 25 százalékkal nőtt azóta, így a cégek egy része már át is telepítette központját Lengyelországba.
Obán Viktor miniszterelnök a múlt hét végén zajlott Ázsia-Európa találkozón azt hangsúlyozta, hogy a magyar emberek jól teljesítettek az elmúlt években, mindenki szeretne ilyen munkaerővel dolgozni és olyan biztonságos és kiszámítható helyen befektetni. Azt is kiemelte, hogy ugyanakkor a gyártás mellett egyre inkább a kutatás-fejlesztésre, a több hozzáadott értéket termelő területekre szeretné Magyarországon is helyezni a hangsúlyt, megcélozva a dél-koreai, japán és szingapúri befektetőket. Minél több szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttét sürgette az Unió és az ázsiai országok között, amely további munkahelyek létrejöttét és az életszínvonal növekedését eredményezhetné.
MTI/Világgazdaság

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon