kapubanner for mobile

Zalaegerszeg támogatja a műszakisok utánpótlását

A pótfelvételin bejutó mechatronikai hallgatók költségtérítését az első évben átvállalja a város önkormányzata Zalaegerszegen - jelentette be a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány igazgatója.

Balaicz Zoltán közölte: a város és Zala megye kiemelten kezeli a szakiskolai, szakközépiskolai és felsőfokú műszaki - elsősorban gépipari, elektronikai és mechatronikai - képzések támogatását. Ezért döntött úgy Zalaegerszeg önkormányzata, hogy támogatja a zalaegerszegi műszaki felsőoktatás hallgatói utánpótlásának biztosítását.

A pótfelvételi keretében bejutó hallgatók esetében a város átvállalja a költségtérítési díjuk első két félévi összegét. Ez hallgatónként és félévenként 90 ezer forintot jelent.

A felsőoktatási közalapítvány igazgatója elmondta: a felsőoktatási ponthatárok múlt heti lezárásával várhatóan 30 hallgató jutott be a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Karának Gépészeti és Mechatronikai Intézete által koordinált zalaegerszegi műszaki képzésre. Az egyetem döntése alapján meghirdetett pótfelvételi keretében további 20 hallgató folytathat tanulmányokat ezen a szakon, ők azok, akiknek tehát az első évben nem kell költségtérítést fizetniük.

A Zalaegerszegen működő műszaki képzést, a mechatronikai mérnöki BSc szak oktatását ebben a tanévben veszi át a Nyugat-magyarországi Egyetem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemtől (BME). Ez a költségtérítéses hallgatók számára is jelentős változás, ugyanis a BME eddig félévenként 270 ezer forintos díjazásért hirdette a költségtérítéses pótfelvételi lehetőségét, ami most 90 ezer forintra csökkent - fűzte hozzá Balaicz Zoltán.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek