Zara László: Hatástalanok a bejelentett intézkedések
Alkalmatlannak tartja az azonnali válságkezelésre a vasárnap bejelentett programot a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke. Zara László szerint az intézkedéseknek nem lesz érdemi hatása a gazdaságra, olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
Zara lászló úgy véli, a csomag leghamarabb csak 2010 második felére hozhat bármilyen eredményt. A szuper bruttósítás bevezetését látszatintézkedésnek tartja a szakértő. Hangsúlyozta: az áfa 5 százalékos emelése a fogyasztás visszaeséshez vezet, ez pedig a gazdaság élénkítése ellen hat.
Zara László nem tartja elegendőnek az 5 százalékos járulékcsökkentést sem, szerinte ennek minimum kétszeresére lenne szükség ahhoz, hogy a kis és középvállalkozóknál hatása legyen a foglalkoztatás élénkítésére.
Hír Tv/Magyar Nemzet
Zara László nem tartja elegendőnek az 5 százalékos járulékcsökkentést sem, szerinte ennek minimum kétszeresére lenne szükség ahhoz, hogy a kis és középvállalkozóknál hatása legyen a foglalkoztatás élénkítésére.
Hír Tv/Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?