Zsarolásal próbálnak magasabb végkielégítést kiharcolni a dolgozók
Franciaországban kezd gyakorlattá válni, hogy az elbocsátás előtt álló dolgozók zsarolással igyekeznek a törvényesnél magasabb végkielégítést kicsikarni maguknak - tudatja az Info Rádió.
Egy a kelet-közép franciaországi Macon városában működő, bezárásra ítélt rézvezeték-gyár dolgozói próbálkoznak most ezzel a módszerrel, és céljuk eléréséért fogva tartják az üzem igazgatóját és személyzeti vezetőjét.
A dolgozók nem kevesebbet követelnek, mint, hogy a végkielégítésen felül beígért, fejenként 30 ezer eurós, mai árfolyamon közel nyolc millió forintos prémiumot emeljék a négyszeresére.
Az ötletet valószínűleg egy Párizs környéki gépkocsifelszerelést gyártó cég dolgozóitól vették át, akik április elején üzemük felrobbantásával próbáltak magasabb végkielégítést kiharcolni maguknak.
Múlt hét csütörtök óta a gyár területén egymásnak adják a kilincset a megyei közgyűlés vezetői és a munkaügyi hivatal képviselői, megállapodás azonban egyelőre nem született.
Info Rádió

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?