kapubanner for mobile

Zsindelyes tetőfedéshez használjunk OSB-3 lapot

Minden tetőfedés alapja egy biztos, szilárd, időtálló hordozó felület. Bitumenes zsindely tetőfedéshez kifejezetten fontos körültekintően megválasztani az alapot, hiszen az időjárás viszontagságainak erősen ki lesz téve. Számításba kell tehát venni azt is, hogy a szél és hó terhelésének is ellen kell állnia. Ezen felül fontos, hogy időtálló, sérülésmentesen szegelhető, kemény és vízálló anyag legyen.

Az OSB-3 lap felhasználásának előnyei

Az OSB-3 lapról érdemes tudni, hogy víz vagy hő hatására sem vetemedik, (nem deformálódik), mint például a deszka. A gyártási folyamat során használt speciális ragasztóanyag révén vízálló. Ez azt jelenti, hogy maga az anyag már önmagában egy vízzáró felületet képez, mely igen előnyös tulajdonsága, nem véletlenül közkedvelt építőipari termék, mely akár a zsindelyes tetőfedésnek is kiváló alapot képes biztosítani.

Táblás kiszerelésben kapható, amely nem csak a kezelhetőség szempontjából, hanem a szállíthatóság, tárolás szempontjából is kedvező, ez kifejezetten hasznos tulajdonsága a tetőfedés ideje alatt.

Az állandó terhelést is nagyon jól bírja, jó tartása van, kemény, szívós anyag, mely egyenletes, sima felületet ad. A minimum 12mm vastag típusból már padlások járófelületét, de akár könnyűszerkezetes házak belső és külső falazását is kialakíthatjuk. Zsindelyes tetőfedés esetén a minimum 15mm vastag OSB lapot ajánljuk.

Speciális felhasználásra is alkalmas

Mindezek után nem meglepő, ha azt tapasztaljuk, hogy ez a termék igen
széleskörűen felhasználható. A legvékonyabb, 6mm-es változat rendkívül hajlékony, így például alkalmas lehet akár ívek zsaluzásához is, melyet többször fel is használhatunk. Ezen felül ez a változat például az építési területek elkerítéséhez is kiválóan megfelelnek, hiszen könnyen telepíthetőek, szállíthatóak vagy újra felhasználhatóak.

A 8mm-es verzió mérsékelten hajlítható, így azt inkább falburkoló anyagként, vagy csomagoló anyagok, mint például ládák, raklapok, tárolók kialakításához lehet tökéletes választás. A 10mm-es típus már kevésbé hajlítható, így abból válaszfalakat, kenneleket, pavilonokat, és még számos más ideiglenes épületet alakíthatunk ki.

A típusválaszték igen széles, hiszen akár 40mm vastag OSB lapot is választhatunk, amennyiben extra nagy teherbírású terméket keresünk. Illetve ebben az esetben az alátámasztásokat sem szükséges olyan sűrűn elvégezni, hiszen minél vastagabb a lap, annál nagyobb a teherbírása is.

A Tetőfutár.hu-nál akár a termék méretre szabására is van lehetőség, amellyel a munkavégzés jelentősen felgyorsítható.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek