149 200 forintot visz haza az átlagos dolgozó
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJanuár és október között a bruttó átlagkeresetek 3,8, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálbér-növekedés tavaly óta 3,3 százalékos.
2013. január–októberben a teljes munkaidőben legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 800 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 238 400, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 223 700 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 000 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,8 százalékkal haladták meg a 2012. január–októberit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,7 százalékkal nőttek. A költségvetés területén – közfoglalkoztatottak nélkül – átlagosan 5,7 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,8 százalékkal, 208 700 forintra emelkedett. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (468 600 forint), ezt az információ és kommunikáció (426 300 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (392 800 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (145 600 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (154 300 forint), illetve a mezőgazdaság, erdő-gazdálkodás, halászat (167 000 forint) ágakban dolgozók kerestek – közölte holnapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2013. január–októberben a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 200 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9900 forint juttatást kaptak ezen a címen.
2013. január–októberben a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 149 200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 500, a szellemi foglalkozásúaké 197 900) forint volt, 5,2 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 5,3, a közszférában – közfoglalkoztatottak nélkül – 6,8, a nonprofit szervezeteknél 4,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.
A 240 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,8 százalékkal volt magasabb a 2012. január–októberinél. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.
A foglalkoztatottsági helyzet felmérésére ugyan nem alkalmas, de érdekes adat a felmért vállalatoknál alkalmazásban állók létszámának változása.
A nemzetgazdaság egészében 0,2 százalékos a növekedés.
A nemzetgazdaságban közmunkások nélkül 0,3 százalékos a zsugorodás.
A nemzetgazdaságon belül a vállalkozásoknál 0,2 százalékos a csökkenés.
A nemzetgazdaságon belül a közszférában 2,9 százalékkal több alkalmazottat mértek fel.
Közmunkások nélkül a közszféra bővülése már csak 1,1 százalékos.
A legnagyobb zsugorodást a nemzetgazdaságon belül a nonprofit szféra könyvelte el: itt 11,4 százalékkal dolgoztak kevesebben január-októberben, mint a megelőző év azonos időszakában.
2013. január–októberben a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 200 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9900 forint juttatást kaptak ezen a címen.
2013. január–októberben a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 149 200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 500, a szellemi foglalkozásúaké 197 900) forint volt, 5,2 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 5,3, a közszférában – közfoglalkoztatottak nélkül – 6,8, a nonprofit szervezeteknél 4,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.
A 240 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,8 százalékkal volt magasabb a 2012. január–októberinél. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.
Így alakult az alkalmazásban állók száma
A foglalkoztatottsági helyzet felmérésére ugyan nem alkalmas, de érdekes adat a felmért vállalatoknál alkalmazásban állók létszámának változása.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?