17 ezer embert ért munkabaleset tavaly: ez javulás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsökkent tavaly a munkabalesetek száma Magyarországon és kevesebb lett a halálos kimenetelű munkabaleset is - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának honlapján közzétett adatokból.
Az összesített adatok szerint 2012-ben 17 025 munkabaleset történt, 1,6 százalékkal kevesebb mint 2011-ben. Halálos kimenetelű munkabaleset 62 volt tavaly, szemben a tavalyelőtti 80-nal. Két nő és 60 férfi vesztette életét.
A halálos kimenetelű munkabalesetek száma évről-évre csökken, 2008-hoz képest tavaly már csaknem felére apadt az ilyen balesetek száma, hiszen 2008-ban még 116 halálos baleset történt - állapítható meg az adatokból.
A statisztika külön szól a csonkulásos balesetekről, mint az egyik leggyakoribb sebesülésről. Tavaly 216 ember veszítette el legalább egy ujjpercét munkahelyi balesetben, 35-en pedig ennél súlyosabban sérültek, ennyien hüvelykujjukat, több kéz- vagy lábujjukat vagy ennél is súlyosabb csonkulást szenvedtek el. Ez a megelőző évinél 16 százalékkal magasabb szám. A csonkulást szenvedő emberek jellemzően 1-3 hónapra válnak munkaképtelenné.
A legtöbb, 3080 munkabaleset Budapesten történt tavaly, míg Pest megyében 1679 esetet regisztráltak, meghaladta az ezret a munkabalesetek száma Fejér, illetve Borsod, és Győr-Moson-Sopron megyében is.
A legtöbb baleset a feldolgozóiparban és a gépiparban történik, de a halálos esetek zöme az építőipari és mezőgazdasági dolgozókat érintette. Veszélyes még a kereskedelem és a "szállítás, raktározás, posta, távközlés" iparág is.
Munkabaleset miatt 2012-ben összesen több mint 69 millió forint bírságot szabott ki az NMH.
A halálos kimenetelű munkabalesetek száma évről-évre csökken, 2008-hoz képest tavaly már csaknem felére apadt az ilyen balesetek száma, hiszen 2008-ban még 116 halálos baleset történt - állapítható meg az adatokból.
A legtöbb, 3080 munkabaleset Budapesten történt tavaly, míg Pest megyében 1679 esetet regisztráltak, meghaladta az ezret a munkabalesetek száma Fejér, illetve Borsod, és Győr-Moson-Sopron megyében is.
A legtöbb baleset a feldolgozóiparban és a gépiparban történik, de a halálos esetek zöme az építőipari és mezőgazdasági dolgozókat érintette. Veszélyes még a kereskedelem és a "szállítás, raktározás, posta, távközlés" iparág is.
Munkabaleset miatt 2012-ben összesen több mint 69 millió forint bírságot szabott ki az NMH.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?