kapubanner for mobile

2019-ben is keresik a szerethető munkahelyeket

A DreamJo.bs harmadszor is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díj versenyét, hogy megtalálják a legvonzóbb munkahelyeket.

A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget adjanak minden kisebb és nagyobb cégnek arra, hogy megmutathassák magukat és felkerüljenek a Szerethető Munkahelyek térképére, foglalkozási területtől és mérettől függetlenül.

Tavaly közel 700 KKV-t és nagyvállalatot mozgatott meg a Szerethető Munkahelyek Díj, ahol a díjazottakról több mint 20.000 szavazat döntött. Bár a jelentkezők közül legtöbben a fővárosi és Pest megyei régióból jelentkeztek, a vidéki cégek közül is sokakat érdekelt a lehetőség: 2018-ban az ország minden szegletéből - összesen 45 városból - érkeztek nevezések. Már a tavalyi évben is látszódott, hogy a cégek nyitottak arra, hogy megmutassák magukat.


Így érdemes nevezni

A tapasztalatok alapján az elmúlt két évben az önkéntes zsűri - azaz a szavazók - azokat a cégeket találták a legszerethetőbbnek, akik őszintén meg tudták mutatni, hogy miért szeretnek a munkatársaik ott dolgozni: kitértek arra, hogy milyen környezetben dolgoznak, mit csinálnak együtt szívesen a munkaidőben és hogyan hozzák egyensúlyba a munkával és a családdal töltött időt, valamint mi az a misszió, ami mögé fel tudnak mindannyian sorakozni.

Az eddigi nevezések is megmutatták, hogy ide valóban bármilyen munkahely jelentkezhet, hiszen ugyanúgy megfért egymás mellett a Hajtás Pajtás, a Nanushka, a Vodafone vagy a Sziklakórház Múzeum. A szervezők a fehér - és kékgalléros munkaadók jelentkezését is várják a fővárosból és vidékről egyaránt.

Látványos címkékkel bővülnek a profilok

Idén nagyobb hangsúlyt kapnak a HR trendek a versenyben, mivel a munkavállalók döntését a legnépszerűbb HR irányok egyre jobban befolyásolják. Látványosabban mutathatják meg a nevező cégek, hogy melyek a legkifejezőbb trendek, kezdeményezések, amelyeket támogatnak a mindennapi munka során. Ilyenek a családbarát, kutyabarát, környezettudatos, sokszínű/befogadó vagy távmunkát támogató munkahelyeket bemutató vizuális badge-ek, amelyek segítenek a szavazóknak átlátni a cég működését, törekvéseit.
Az ingyenes platformon minden cégnek lehetősége van kreatívan bemutatni magukat a szavazóknak, akik ezáltal megismerhetik a nevező cégek működését, mindennapjait, irodáját, csapatát, továbbá a cégben és a szakmai fejlődésben rejlő lehetőségeket.

„A munkavállalók nagyra értékelik, ha egy cég hitelesen kommunikál magáról. Ez csaknem lefelezi a munkatárs-keresés költségeit” - számolt be Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a versenyhez használt profilokat és HR badge-eket úgy dolgozták ki, hogy a versenyzők a szokásostól eltérő kérdések mentén, minél őszintébben és részletgazdagabban tudják bemutatni magukat.


A szavazók döntenek

A szavazás során algoritmus osztja el a nevezett cégeket a szavazók között, így minden bemutatkozó oldal egyenlő arányban kerül a szavazók elé elbírálásra. A nevezési időszak szeptember 30-ig tart, majd a szavazásra 2019. október 1-től 31-ig lesz lehetőség. A nyeremények részletei 2019. szeptember 2-án kerülnek ki a Szerethető Munkahelyek weboldalára.

A verseny díjazottjait novemberben egy ünnepélyes díjátadó gálán köszöntik a szervezők, amelynek keretében a szakmai különdíjakat is átadják. A TOP cégek közül a szakmai zsűri osztja ki idén is a HR és Employer Branding különdíjakat mikro-, kis-, közép-, és nagyvállalat kategóriákban.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk