2500 NAV-dolgozó repülhet - a szakszervezetnél betelt a pohár
Elutasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal "buldózer-típusú" átalakítását a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete. Az érdekvédők szerint át kell gondolni a megyei igazgatóságok összevonását, illetve a középfokú szervek teljes megszüntetését, és sérelmezik, hogy a sajtóból értesülnek az átszervezési koncepciókról.
Megdöbbentő ez, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium felel a társadalmi párbeszédért, az érdekképviselet joggal várhatja el, hogy ezt egy ilyen horderejű változtatásnál a tárca saját szervezeténél példamutatóan bizonyítsa, megfelelve a nemzetközi jogi környezetnek és a szociális párbeszéd elemi követelményeinek - írta a szakszervezeti vezető.
Hozzátette: elfogadhatatlannak tartják, hogy 2500 magyar család megélhetése kerülhet veszélybe a szervezeti átalakítások miatt.
"Annál a szervezetnél, amely a költségvetés bevételi oldalának biztosításában, így az ország működése szempontjából a leginkább érintett, csak sebészi pontossággal, kellő szakértelemmel lehet bármilyen változtatást eszközölni" - szögezte le.
A reprezentatív szakszervezet elnöke szerint "betelt a pohár", és most már nem kérik, hanem felszólítják a döntéshozókat, hogy az állomány megnyugtatása érdekében vonják be a szakszervezetet az érdemi egyeztetésekbe, "és ne irányított, egyoldalú kérdőívek alapján legalizálják döntéseiket".
A nemzetgazdasági tárcánál szeptember 28-án bejelentett államtitkár-cserék kapcsán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban elmondta: Tállai András a jövőben miniszterhelyettesként fogja felügyelni az adóügyeket, a minisztériumon belül létrejövő önálló adóügyi államtitkárság vezetőjeként, emellett pedig parlamenti államtitkár marad. A tárcavezető közölte azt is, hogy a NAV - eddigi - központi, irányítóegysége a jövőben a nemzetgazdasági tárca berkeiben működne tovább, ezzel párhuzamosan megszűnne a hivatal hét régiós igazgatósága. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a NAV a jelenlegi 23 ezres létszám helyett a későbbiekben kisebb állománnyal működik majd. Az átalakítások ügyében a végső döntést a kormány hozza majd meg, a nemzetgazdasági tárca ugyanakkor már hozzálátott a szükséges jogszabályok előkészítéséhez.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?