kapubanner for mobile

400 ezer forintos fizetés, még sincs utánpótlás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több tízezer informatikus hiányzik a magyar gazdaságból, felsőoktatásba mérnökinformatikus és a programtervező informatikus (szoftverfejlesztő) szakokra mégis alig ötezren jelentkeztek. Pedig egy junior fejlesztő akár bruttó 410 ezer forintot is megkereshet, írja a Világgazdaság.

Tavaly 22 ezer informatikus hiányzott a munkaerőpiacról Magyarországon, de a számok csak növekedtek tavaly óta, mondta a lapnak Horváth Ádám, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) oktatási igazgatója. A felsőoktatásba, erre a területre jelentkező ötezer fő háromszorosára lenne szükség.

Az informatikai szakokra jelentkezők száma 2001 és 2014 között kétharmadára csökkent (15 ezerről 10 ezerre). Ráadásul hatalmas a lemorzsolódás is, mintegy 52%.

A hiány miatt a fizetések is dinamikusan nőnek, 8-10 százalékkal emelkedtek az ágazatban, ami a bankszektor után a második a fizetési rangsorban. Junior pozícióban fejlesztőként akár bruttó 410 ezer forint is lehet keresni, a ranglétrán feljebb lépegetve már 600–900 ezer között mozognak az összegek, a vezető állásokban pedig havi 1,1 milliót is lehet keresni.

Világgazdaság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek