kapubanner for mobile

7,2 százalékkal csökkentek a reálkeresetek

A bruttó átlagkeresetek 6,5, a nettó átlagkeresetek 0,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-februári reálkereset 7,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél január-februárban 2 millió 773 ezer fő állt alkalmazásban.

Az év első két hónapjában a költségvetési szférában 755 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 946 ezren dolgoztak.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 187 900 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 163 500 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 251 400 forint volt, ez az évente esedékes, egységesen januárban fizetendő egyhavi külön juttatást is tartalmazza.

Január-februárban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 9,2 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 3,9 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, ez nemzetgazdasági szinten 6,5 százalékos növekedést jelent. A nettó keresetek átlagosan 0,5 százalékkal, a versenyszférában 2,3 százalékkal emelkedtek, míg a költségvetési szervezeteknél 1,5 százalékkal csökkentek. Az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék januári további emelése erősen visszafogta a nettó kereset változását.

A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 115 300 forintot tett ki (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 83 200, a szellemi foglalkozásúaké 151 300 forintot).

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 196 000 Ft-ra nőtt, 6,5%-kal haladta meg az előző év január-februárit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya 2007. január- februárban átlagosan 4,2% volt.
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek