Szerző: Berta László
Megjelent: 12 éve

95 százalék "agyalás", megfigyelés: ebből áll a testőrök munkája

Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolása óta sokakban felmerült, hogyan védhetnék meg magukat, gyakorlat nélkül azonban minden ellenállás veszélyes. Riportunkban annak jártunk utána, milyen esetekben van szükség személyi védelemre, hogyan dolgoznak a testőrök, de beszél munkájáról egy lőtér vezetője is, illetve kapunk néhány hasznos tanácsot egy önvédelmet oktató szakembertől.

Bándy Kata rossz időben volt rossz helyen - mondta lapunknak Márkus Gergely, a V.I.P. Testőr Kft. személyvédelmi igazgatója arra utalva, hogy az előzmény nélkül történő támadásokat nehéz kivédeni. Megrendelőik természetesen bizonyos előzmények után kérik segítségüket, erősen sarkítva akkor, ha fenyegetettségben érzik magukat, aminek fokozatai vannak, például amikor ismert zenészeket óvnak a rajongóktól és a tömegben furcsán viselkedő személyektől, egészen addig, hogy a banda megüzente: "tőből vágjuk le a kezed". Egy dolgot nem kedvelnek, a színjátékot, például ha valaki üzleti partnerei előtt akar villantani testőrökkel a háta mögött.

- Ha azt mondom, elindulunk, akkor a megbízó feláll az üzleti tárgyalás közben, még ha nem is látja indokoltnak, vagyis a veszélyesnek ítélt szituációkban a testőr rendelkezik ennek a döntésnek a jogával, a megrendelő pedig az előre tisztázott feltételek szerint követi - mondta el Márkus Gergely, aki alkalmazta már ezt a megoldást, mert hangnemváltást tapasztalt, illetve a tárgyalópartnerek mozgása arról árulkodott, hogy készülnek valamire. Persze egy indokolatlanul félbeszakított tárgyalás anyagi kárt is jelenthet a megrendelőnek, ezért vállalni kell a felelősséget.

Lehetőleg ne sétáljon egyedül veszélyes helyeken, sötétedés után kerülje a kapualjakat - a magánembereknek szóló intelmeket érdemes követni a gyakorlatban. Az óvatosság és a figyelem elsődleges a testőrök munkájában, ezért a szakma néhány alapvetése a civil életben is hasznosítható. Persze a magánszemélyek elsősorban a saját figyelmükre alapozhatnak, mielőtt a személyi védelemre gondolnának, ami hosszú távon a felső tízezer alatt élő tehetőseknek sem könnyen megfizethető szolgáltatás: átlagosan 3500 forint (+áfa) egy testőr óradíja, ami életveszélyes fenyegetettség esetén 12 500 forint plusz áfára is emelkedhet. Életveszélyes fenyegetés esetén előfordult már, hogy Márkus cége állandó 24 órás személyi biztosítást adott több testőrrel, tehát egy ideig együtt éltek a megrendelővel. Olyan esetükre is emlékszik, amikor tényleges életveszélyes fenyegetettségben élő vállalkozónak ajánlották fel, hogy mivel képtelen tovább finanszírozni a védelmét, szereznek neki egy olyan lakást, amit más nem ismer, segítenek elköltözni, hogy ne kövessék le, ne találják meg, így megoldódhat a problémája.

Személyi védelemre komoly fenyegetés esetén van szükség. Ekkor a szakember úgy kezd el gondolkodni, mint általában a bűnözők: ha például gyakran motorozik a megrendelője, akkor megkísérelhetik elütni egy terepjáróval. Ezért fordulhatott elő, hogy megkértek egy illetőt, hogy amíg a veszélyeztetettség fent áll, ne motorozzon, a megrendelő hallgatott rájuk. A védelem oldaláról nem előnyös, ha kiszámítható a védett személy: például egy reménytelen szerelem miatt fenyegetőző férfinak könnyű dolga van, ha a kiszemelt nő mindennap azonos időpontban megtalálható egyazon helyen, elég csak megvárnia, ezért a személyi védelemről gondoskodó szakemberek megtörik a megrendelő napi rutinját, az elviselhetőség határain belül átalakítják az életét.

A művészek mellett vállalt testőrködést arccal vállalják, Demjén Ferenc (Rózsi) egyszerűsítő embereknek hívja őket, nem véletlenül, hiszen a testőr szóra alvilági képzettársítások ragadtak, melyeknek Márkus Gergely szerint semmi köze a szakmájukhoz, ahogy hollywoodi klisékhez sem: - Ha fizikai kényszert kell alkalmazni vagy fegyverhez nyúlni, akkor a testőr elrontott valamit. Nem jó testőr, akinek a harci tevékenység túllépi a munkaideje 5 százalékát. Az is téves elképzelés, hogy a testőrök mind nagydarab emberek, ami persze egy demonstratív testőrség alkalmazásakor, konkrét fenyegetettség esetében ajánlott, hogy elriasszák a fenyegetőt, de munkaidejük nagy része megfigyeléssel telik, hogy megelőzhessék a tényleges konfliktust. A demonstratív munka mellett gyakran kapnak megbízást fedett testőri feladatokra magánszemélyektől, vállalkozóktól, ez esetben végképp nem a testméret számít. A Márkus által ismert legjobb testőrök egyáltalán nem nagydarab emberek. - 95 százalék az agyalás, megfigyelés, ki kell szúrni az embereket, akik nem oda illően viselkednek, meg kell ismerni a környezetet, hogy időben elmehessenek, elkerülhessék a problémát - foglalta össze a napi rutint Márkus Gergely, akitől megkérdeztük, hogy mi volt a legveszélyesebb szituáció munka közben. Erre csak annyit mondott, volt egy alkalom, amikor sokáig nem tudott elmenni a mellékhelyiségbe, és ez már veszélyessé kezdett válni.

Márkus szerint az önvédelmi eszközök bevetése kétélű dolog: például egy gázpisztoly rutintalan használójára veszélyesebb lehet, mint a támadóra, és hamis biztonságérzetet kelt, ezért ellenzi ezek beszerzését; aki viszont ragaszkodik hozzá, tanuljon meg sportfegyverrel bánni egy lőtéren, így nagyobb eséllyel védekezhet gázpisztollyal is.


Lőtéri gyakorlat



- Nem tartok otthon semmilyen lőfegyvert, ez lenne az utolsó, amivel kísérletet tennék arra, hogy megvédjem magam. Elég jól lövök, de utcán sem szeretnék ilyen szituációba kerülni. Ez a feladat legyen a hivatásos, fegyverhasználatban jártas embereké - mondta el Révai Tamás. Önvédelmi szituációkban magasabb szintű tudatosságra van szükség. A gyakorlat teszi, hogyan kell helyesen elővenni a fegyvert, fontos az ujjak tartása, merre nézzen a fegyver csöve, és azt sem születésétől fogva tudja az ember, hogy rejtett viselésből balesetmentesen rántsa elő a pisztolyt egy utcai támadáskor. A tudatos fegyverhasználóknak indított speciális versenyeken az Erva Sportlövő Klub vezetője szerint 1-2 másodperc alatt elbuknának a laikusok. Biztonsági cégek emberei évente 2-3 alkalommal jönnek a klubba, ahol oktatást kapnak, hogy magabiztosabban tudjanak viselkedni a stresszes szituációkban, amelyekre szinte lehetetlen felkészülni; a hivatásosok - katonák, rendőrök, gazdasági nyomozók, határőrök - még sűrűbben megfordulnak itt.

A sportlövészetben egy havi edzés lőszerrel együtt 15-20 ezer forint között mozog, a versenyzés (lőszer, utazás, versenydíj) minimum 20 ezerbe kerül, és sportfegyverhez jutni is költséges. Különben tulajdonosa megvédhetné magát egy betörőtől, de ha valaki sportfegyverrel teszi ezt a saját lakásában, vélhetően nem előírás szerint tárolta, illetve kevés életszerű helyzet igazolja a jogos használatát.


Tanulható önvédelem



Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolását követően Páva Zsolt polgármester nyilatkozatában azzal nyugtatta a pécsieket, hogy a tőlük telhető minden eszközzel megvédik a lakosságot. A kötelező kommunikációs gyakorlaton túlmutató jó szándék persze nem jelenti azt, hogy képesek erre. Tudják ezt a lakosok és a rendőrség is. Ezzel kapcsolatban érdemes feltenni a kérdést: a gyakorlatban milyen következményekkel járhat, hogy a jövő évtől a megtámadott felet támogatja a törvény, ha a támadásra védekezéssel reagál? A régóta vitatott bírósági gyakorlat törvényi hátterének megváltoztatása könnyen támogatható, de azt minden általunk megkérdezett szakértő kiemelte, hogy megfelelő tudás és gyakorlat nélkül védekezni - puszta kézzel vagy fegyverrel - a védekező félre nagyobb vesélyt jelenthet, mint a támadóra akár a lakásban, akár az utcán.

A Sótonyi Péter szerkesztésében készült igazságügyi orvosi tankönyv szerint a fojtogatással ölő gyilkosok gyakran követnek el nemi erőszakot. A 2-3, nyakra támadó ember elleni védekezés gyakorlása szinte minden Krav Maga edzésen sorra kerül. Rigó Anita oktató szerint a megelőzés a legfontosabb: az utcán figyelni kell az embereket, ő maga a tömegben ösztönösen felemeli a kezét, persze nem szabályos védekező tartásban sétál, de így gyorsabban reagálhat, ha például ki akarnák billenteni az egyensúlyából.

Rigó Anita oktató szerint sokan azért kezdenek önvédelmet tanulni, mert támadás érte őket, olyan tanítványa is van, aki edzésen szerzett tudásával úszott meg viszonylag épségben egy utcai attakot. A lágy részekre mért ütéssel, rúgással kellemetlenséget lehet okozni a támadónak. Rigó Anita szerint a nőknek minden megengedett. Védekezzenek, ami a kezük ügyébe kerül, toll és hajkefe általában a retikül tartozéka, egy magas sarkú cipő a kézben veszélyes fegyver, de csak akkor, ha nem csatos, mert az nem stabil, lehetetlenné teszi a védekezést és az elfutást is. Nem ajánlja a figyelem elvonására alkalmas utcai zenehallgatást sem. Az értékek megszerzésére irányuló támadás is érhet rossz véget. Felkérés értékei elrablására, amikor a nő kifelé fordított alkarján hordozza kézi táskáját. Ha nem tudja egy mozdulattal letépni a rabló, a nők többsége elköveti azt a hibát, hogy rángatni kezdi a táskát, és ezzel teljesen védtelen marad, meg is kapja az ütéseket. E helyett a gyakorlottak egyből visszatámadnak szemre, lágyékra, amire nem számít a támadó.

Komolyabb baj lehet abból, ha a támadó el akarja kapni, le akarja fogni, akkor meglepetést lehet okozni harapással, vagy ha a nő a támadó fülébe sikít. Ha be akarják fogni a száját, azért hogy ne kiabáljon, lágyékra kell támadni és kifordulni a támadó karjaiból. Hogy éles szituációban is működjenek a mozdulatok, ahhoz sok edzésmunka kell, de a legfontosabb a megelőzés, ami figyelmet és óvatosságot igényel. Ha a támadás kivédhetetlen és például előkerül a kés, első a menekülés, az értékek, pénztárca, táska elhajítása és elfutás az ellenkező irányba - az élet fontosabb, nem mondnak mást a Krav Maga oktatók sem tanítványaiknak.

A Krav Maga harci tevékenységére fejlesztett irányzatát fegyverrel, háborúban alkalmazzák, az élet kioltására alkalmas technikákat is tartalmaz, a civilek számára tartott edzéseken ezt nem oktatják, mert elsősorban az utcai támadások elkerülése és elhárítása a cél. Az oktatók, vagyis szaknyelven az instruktorok is fejlesztik a tudásukat: havonta két alkalommal edzéseken, képzéseken vesznek részt, az előrelépéshez vizsgázniuk kell. Többségük más küzdősportokból is gyakorlatot szerzett. A Krav Maga instruktorokat vállalkozóként foglalkoztatják, és mivel például a nyári hónapokban kevesebben járnak edzeni, a bevételeik is csökkennek, ezért egész évben másodállásban kénytelenek dolgozni, miközben a tízezer forint körüli havi edzésdíj évek óta nem emelkedett. A büntető törvénykönyv változása, a támadáshoz mérten arányos védekezés lehetősége nem mozgatta meg a lakosságot, legalábbis a Krav Maga edzéseket nem látogatják többen e miatt. Hatékony és biztonságos önvédelme érdekében azonban a lakosságnak kell lépnie, és hogy minél többen rádöbbenjenek erre, országos road show-kra, minél több média megjelenésre lenne szükség.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk