A Budapest Környéki Törvényszéken 21 százalékkal csökkent az ügyhátralék
A Budapest Környéki Törvényszéken (BKT) 2021-ben több mint 150 ezer ügyet fejeztek be, 8,3 százalékkal többet, mint az előző évben.
Az ügyhátralék az országos átlagot meghaladóan, 21 százalékkal csökkent tavaly a Budapest Környéki Törvényszéken (BKT) - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Budapesten.
Senyei György a Budapest Környéki Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a BKT létszámát és ügyforgalmát tekintve az ország második legnagyobb bírósága, a járásbíróságok számát tekintve pedig az első, hiszen Pest megyében 14 járásbíróság működik. A BKT igazgatási vezetőinek ehhez alkalmazkodva kell a munkaterhet megfelelően szétosztaniuk az egymástól távol eső szervezeti egységek között.
A törvényszéken 2021-ben több mint 150 ezer ügyet fejeztek be, 8,3 százalékkal többet, mint az előző évben, ez az országos átlagban mért 8 százalékot némileg meghaladta.
Jellemzően a nemperes ügyek érkezésében volt tapasztalható növekedés, a szabálysértési ügyek száma 16,7 százalékkal nőtt tavaly, de 28,7 százalékkal több ilyen ügyet sikerült befejezni.
A pandémia következtében a bíróságok munkájában is előtérbe kerültek a digitális alkalmazások, különösen a távmeghallgatás. 2021 első félévében országosan harminc új távmeghallgatási mobil végpontot alakítottak ki. A BKT járásbíróságain pedig hármat, így a távmeghallgatásra alkalmas tárgyalótermek száma 16-ra nőtt. A törvényszéken tavaly 1591 távmeghallgatást tartottak, ami 20 százalékkal több, mint az előző évben - közölte az elnök.
Az elmúlt évben egyébként új épületbe költözött a ráckevei járásbíróság, elkészült az érdi járásbíróság új épülete, felújították a gödöllői járásbírság épületét és tart a BKT-székház felújítása is.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?