kapubanner for mobile

A cégek is nyernek a megmozgatott dolgozókkal

Egyre több vállalat ismeri fel, hogy érdemes sportolási lehetőséget biztosítani dolgozóinak egészségük megtartása érdekében. Hazánkban viszont a társaságok zöme még mindig úgy gondolja, hogy az erre szánt költség kidobott pénz.

Magyarországon a munkavállalók nagyjából egyhatodának van lehetősége a sportra béren kívüli juttatásként, állítja Kapás Zsolt. Az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület elnöke szerint általában az önkéntes egészségpénztáron keresztül van erre módjuk, de néhány cégnél közvetlenül is elérhetők ilyen jellegű szolgáltatások. Ezeknél a vállalatoknál a dolgozók térítésmentesen használhatják a társaságok saját tornatermeit vagy külsős cégeknél sportolhatnak.

Kapás Zsolt úgy véli, hazánkban még nem általános, hogy a dolgozók ingyen vagy kedvezményesen jutnának konditerem használatához illetve egyéb sportolási lehetőségekhez a munkaadójuk jóvoltából. Bár - mint mondta - vannak szórványos példák elsősorban a kormányzati, önkormányzati szférában, szociális intézményekben, ahol legfőképp a burnout jelenség elkerülése érdekében hoznak ilyet létre.

A T-Mobile az elsők között volt, amelyek cégen belül is támogatták a sportos életmódot. Tóth A. Péter, a társaság kommunikációs igazgatóságának osztályvezetője arról számolt be lapunknak, hogy a vállalat már 1996-ban létrehozott egy "virtuális" (vagyis nem bejegyzett) sportklubot, amelynek keretében számos testmozgás - squash, úszás, aerobic, bowling stb. - közül választatnak alkalmazottaik.

Céges fitnesstermek

A mobilszolgáltató egy nagyjából 300 négyzetméteres fitnesz klubot is működtet budapesti főhadiszállásának a tetején, ahol nemcsak gépeket használhatnak, hanem stepaerobicon, gyógytornán vehetnek részt a munkatársak. Ezek mellett térítésmentesen, illetve kedvezményes áron szaunát, szoláriumot, masszázs szolgáltatást is igénybe vehetnek az alkalmazottak. A T-Mobile Budapest több pontján és vidéken is szerződést kötött több, sportolási szolgáltatást nyújtó céggel, amelyeknél a dolgozók féláron edzhetik testüket.

A SAP Labs Hungary nemrég nyitott meg egy fitness centert a Graphisoft Parkban lévő új irodaházban, ahol a cardio és az erősítő edzéseken kívül szaunázhatnak és külön szobában relaxálhatnak az alkalmazottak. A sportolni kívánó munkatársaknak először egészségi állapotát mérik fel, és egy kardioöv segítségével biztosítják, hogy senki ne terhelje túl magát.

Dudits Ádám, a cég ügyvezető igazgató helyettese az mfor.hu-nak elmondta: a dolgozók csoportokban vehetnek részt az edzéseken, ahol egy monitoron mutatják be a gyakorlatokat. A feladatsorokat a szakértők úgy állították össze, hogy minden izomcsoportot átmozgasson, amelyeket a munkatársak a sok ülés miatt rosszul használnak. Az alkalmazottak térítésmentesen vehetik igénybe a konditermet, amelyben egy edző is segíti a mozogni vágyókat.

Egyre kövérebbek vagyunk

A felnőtt lakosság egyharmada túlsúlyos, míg minden ötödik ember veszélyesen elhízott a kiszámolt testtömeg-index (BMI) alapján - derül ki a TÁRKI és az Image Factory kutatásából. Az emberek szubjektív megítélése saját testsúlyukról jelentősen eltér valós testtömeg besorolásuktól. A lakosság kétharmada gondolja úgy, hogy normális testsúllyal rendelkezik, míg valójában ez tíz lakosból csak négyre igaz. Túlsúlyosnak mindössze egynegyedük érzi magát, valójában 53 százalékuk elhízott.

Sport projektek a Marsnál

A Mars Magyarországnál ez évben hirdették meg az úgynevezett "fitnesz nagyköveti" programot, ami azt jelenti, hogy önkéntes alapon sportbarát, rendszeresen sportoló kollegák szerveznek meg és népszerűsítenek sportprogramokat minden munkatárs számára. Emellett a cég csatlakozott ahhoz a kistérségi szabadidősport projekthez, melyet az Önkormányzati és Településfejlesztési Minisztérium Sportszakállam titkársága hirdetett meg tíz kistérségben. Ennek keretében az önkormányzati programok egy részét támogatja a vállalat és minden, a projektben érintett szabadidősport tevékenységet meghirdetnek dolgozóik részére.
Úszás, aerobik, horgászat

A Mars Magyarország - a Masterfoods hazai leánycége - mindkét vállalata (Budapesten az értékesítési szervezet működik 150 fővel, míg Csongrád-Bokroson állateledel gyártás folyik 600 munkatárssal) régóta kiemelt figyelmet fordít a dolgozók egészségtudatos életmódjáért - állítja Mayer Zsolt, a cég külkapcsolatokért felelős vezetője. A kollegáknak korlátozott számban fitness bérlet áll rendelkezésre, mellyel lehetőség nyílik egyénileg fitness termek, uszodák látogatására.

Mayar Zsolt szerint az alkalmazottak körében a legnépszerűbb az úszás, de sokan választják a szív-és érrendszerre is kiváló edzéshatással bíró fallabdát is. A horgászat mint rekreációs tevékenység elsősorban a fizikai munkaerő körében népszerű, talán mert passzív és csendes foglalatosság. A testépítést és aerobikot pedig a fiatal munkatársak kedvelik leginkább.

A dolgozók igénylik a mozgást

A SAP Labsnál sem kell csüggednie annak a dolgozónak, aki nem szívleli a munkát a kondigépekkel, hiszen nekik is lehetőségük van külsős cégeknél sportolni, úszni vagy teniszezni. Dudits Ádám a prevenciót tartja a legfontosabbnak, szerinte mentálisan és fizikálisan is meg kell őrizniük a dolgozóknak egészségüket. Úgy vélte, a stresszt is jobban fogja bírni, aki hetente három-négy alkalommal mozog.

A cég ügyvezető helyettese - aki maga is csatlakozni kíván kollégáihoz az edzéseken - jelezte: rendkívüli érdeklődést tapasztalt kollégái részéről a sportolási lehetőségek iránt a terem megnyitása apropóján. Szerinte az utóbbi években is jelentős változás következett be az emberek hozzáállásában, rájöttek, hogy az ülő életmód mellett elengedhetetlen a mozgás.

Mayer Zsolt szerint is egyre többen igénylik a sportot. Ezt támasztja alá az a belső munkatársi kérdőíven alapuló felmérés, melyet idén májusban végeztek el. Ebből kiderült, hogy a Mars dolgozóinak 80 százalékát nagyon érdekli a sportolás lehetősége, és rendszeresen él ilyen lehetőséggel. A felmérés szerint egyébként a vállalat dolgozóinak 25-30-as BMI Indexe tükrözi a magyar lakosság átlagát, enyhe túlsúlyt mutat az eredmény.

A T-Mobile kommunikációs vezetője ezzel szemben úgy vélte, már évekkel ezelőtt - amikor a mobilszolgáltató megalakította saját sportklubját - is nagy volt a dolgozók igénye a mozgásra.

A politika támogatása kellene

Dudits Ádám sajnálatát fejezte ki, hogy a jelenlegi pénzügyi kormányzat nem támogatja a sporthoz köthető juttatásokat. Mivel ezek természetbeni juttatásnak minősülnek, nem lehet utánuk visszaigényelni az általános forgalmi adót. Szerinte el kéne gondolkodni azon, hogy a gyakran sportoló kollégák ritkábban lesznek betegek, ami magasabb termelékenységhez vezet, és nem kéne büntetni az ilyen lehetőségeket biztosító cégeket.

A gazdaság szereplői még nem ismerték fel, milyen óriási erőforrásokat lehetne felszabadítani, ha odafigyelnének az alkalmazottak egészségére - hívta fel a figyelmet Kapás Zsolt. Nemcsak a munkavállalók teljesítménye lenne megnövelhető, de erősíthetnék a cég iránti lojalitást is.

A dolgozók többségének igénye is lenne a rendszeres testmozgásra, de időszakonként akciókat, kampányokat is kellene indítani, illetve a munkáltatónak kellene motiválni sportrendezvényekkel, bajnokságokkal, véli Kapás Zsolt. Azonban ahhoz, hogy egyre többen ismerjék fel ennek a fontosságát, gazdasági stabilitásra és egzisztenciális biztonságra van szükség. Bár Magyarországon megjelentek a legkorszerűbb technikák, sok cégnél még mindig a legsötétebb középkor uralkodik, ami az egészségre való odafigyelést illeti.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből

15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk

A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét

A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk

Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg

Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek