kapubanner for mobile

A fiatalok közt is rosszabbul keresnek a nők

A brit szakszervezeti tömörülés, a TUC beszámolója szerint a fiatal lányok lényegesen kevesebbet kapnak ugyanazért a munkáért, és kevesebb eséllyel kerülnek be egy jó állásba, mint a velük egykorú fiúk.

A tanulmány szerint már kamaszkorban megkezdődik a fizetési szakadék mélyülése a két nem között: ebben az életkorban 16 százalékkal kevesebbet kapnak a lányok ugyanazért a munkáért, mint az erősebb nem tagjai.

A fiatalok körében megfigyelhető, hogy a nemi sztereotípiáknak megfelelő pozíciókban tudnak elhelyezkedni. A gyártáshoz kapcsolódó munkakörökben, illetve a műszaki területen lényegesen kevesebb a lány: míg a 16-17 éves, munkavállaló fiúk 14 százaléka dolgozik ezen a téren, addig a lányoknak csak 6 százaléka. Jellemzően ma is a szociális munkakörökben és közhivatalokban tudnak elhelyezkedni a gyengébb nem tagjai, éppúgy, mint évtizedekkel korábban.
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek