A fizetésekhez képest romlik a nyugdíj
Az új számítási szabályok nyomán alig kap kevesebbet az, aki januárban megy el nyugdíjba, mint az, aki decemberben dönt így. Viszont az új számítási modell nyomán az átlagfizetéshez képest kevesebbet ér majd az átlagnyugdíj.
Januártól megváltozik a nyugdíjszámítás módszertana: most még a munkával töltött évek keresetét a nyugdíjazás előtti második év szintjére hozzák fel, jövőre viszont a nyugdíjba vonulást megelőző évre aktualizálják. A változtatást teljes valorizációnak hívják, és egyértelműen igazságos és kedvező a friss nyugdíjasok számára.
A másik módszertani változásnak kevésbé örülhetnek: most még a félbruttó, jövőre már a nettó fizetéseket tekinti az állam a nyugdíjszámítás alapjának. A nettósításnak nevezett változtatás azt jelenti, hogy míg most az szja levonása nyomán megmaradt éves kereset jelenti a nyugdíjalap összegét, 2008-tól a nettó kereseteket kell a nyugdíjalap összegébe számítani, olyan módon, hogy a fent említett valorizáció után az éves kereseteket a befizetett járulékokkal kell csökkenteni, majd a fennmaradó összegből kell levonni a már befizetett szja-t.
Mivel mostanra nagyjából tudható, hogy idén mennyivel nőttek a keresetek, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban kiszámolták, hogyan alakulhatnak jövőre a nyugdíjak. A teljes valorizáció mintegy 10 százalékkal növeli, a nettósítás viszont 10,3-10,6 százalékkal csökkenti a jövőre megállapított nyugdíjak nominális összegét, vagyis átlagosan 0,5 százalékkal számíthatnak kevesebb nettó nyugdíjra azok, akik jövőre vonulnak vissza - ismertette lapunkkal a tárca számításait Asztalosné Zubcsán Erika, az illetékes főosztály helyettes vezetője.
A módszertani változásról szóló jogszabály részletes indokolása szerint viszont a változások "7-8 százalék körüli nyugdíjszínvonal-mérsékléshez" vezetnek. Asztalosné Zubcsán Erika közölte: az adatok között nincs ellentmondás, mivel ez utóbbi adat nem a nyugdíjak számszerű összegére, hanem nettó helyettesítési rátájára vonatkozik. Utóbbi mutató az átlagos nyugdíj és a nettó átlagos kereset hányadosa, vagyis az új nyugdíjszámítási módszertan az átlagkeresetekhez képest csökkenti 7-8 százalékkal a nyugdíjak értékét.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?