kapubanner for mobile

A havi létminimum 88 ezer forint

Egy egyfős háztartásnak a havi létminimumértéke 88 ezer forint, egy négyfős család esetén az összeg 255 246 forint - derült ki a Policy Agenda a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) módszertana szerinti számításaiból. A KSH idén már nem számol létminimumot, de kiszámolták helyettük.

A Policy Agenda becslései szerint a lakosság 41 százaléka alacsonyabb jövedelemből élt, mint a kiszámolt 88 ezer forintos létminimum.

Nem éri el a létminimum összegét a nettó bevétel a legalább egy keresős családok harmadánál sem. Az egy felnőttből álló háztartás 2015-ös 88 016 forintos létminimum értéke 0,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte Belyó Pál, a Policy Agenda kutatási igazgatója.

A létminimum nem szegénységi küszöb, hanem egy olyan jövedelem, amely mellett biztosítható egy háztartásban az alapvető szükségleten túli igények kielégítése is.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke a mai sajtótájékoztatón elmondta: nagyon meglepődtek, amikor tavaly a KSH úgy döntött, hogy az idén nem publikálja a létminimum-adatokat, amelyek a szakszervezetek számára 25 éve fontos indikátorai voltak a társadalmi fejlődésnek. Ezért a MaSzSz úgy határozott, hogy maga készíti el a számításokat. Ezek az adatok képezik majd a 2017-es bértárgyalások alapját. A projektet a Friedrich Ebert Alapítvány is támogatta.

A MaSzSz szeretné elérni, hogy a 73 ezer forintos minimálbér érje el a létminimum értékét - mondta Kordás László, aki dolgozik, az legalább ezt az összeget keresse meg.

Jan Niklas Engels, a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti irodájának képviselője hangsúlyozta a számok fontos információval szolgálnak ahhoz, hogy megtudjuk, mekkora jövedelemre van szükség a megélhetés biztosítására.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk