A hivatalos bér többszörösét keresik a szakmunkások
A hivatalos állami statisztika szerint a szakmunkások - például a fodrászok, a villanyszerelők, a kőművesek fizetése havonta bruttó 80-140 ezer forint között mozog. Szakértők szerint az alacsonynak tűnő bérek hátterében a minimálbéres foglalkoztatás áll. Fodrászokat, kőműveseket, villanyszerelőket kérdeztünk, mennyit visznek haza a hónap végén.
Bérekkel kapcsolatos utánajárásunkat a szépségipar képviselőivel kezdtük. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat statisztikája szerint fodrászként bruttó 85 ezer forint, műkörmösként 69 ezer forint, kozmetikusként pedig 75 ezer forint kereshető meg.
Havi nettó 350 ezer forintot keres egy mesterfodrász
Teljes nevüket nem vállaló interjúalanyaink jókat mosolyogtak a fenti összegeken. A hat éve fodrászként dolgozó Tamás elmondta: ennyi pénzért egyik szakember sem lenne hajlandó napi nyolc órában hajat vágni. Ő mesterfodrászként a vágásért 8 ezer forintot kér, festéssel együtt 15-17 ezer forint a tarifa. Naponta három-négy vendéget fogad, a napi bevétel változó, átlagosan azonban 35-40 ezer forintot megkeres. Ez heti szinten 175-200 ezer forintot jelent, havonta pedig 700 ezer-1 millió forintot.
Ám még mielőtt bárki irigykedve tekintene rá, nem árt tudni, hogy ennek több mint a fele elmegy az anyagköltségre, a 20 négyzetméteres szalon bérlésére, rezsijére, a hajmosó kolléga fizetésére, az adókra - a szakember vállalkozóként dolgozik -, így hónap végén 300-350 ezer forint marad a zsebében. Persze, ez sem kevés pénz, de mint megtudtuk, külföldön ennek többszörösét viszik haza a mesterfodrász kollégák.
A fentinél alacsonyabb összegeket keresnek a kevésbé profi fodrászok. Csilla egy külvárosi szalonban dolgozik, itt bérli az általa használt széket. Egy vendégtől átlagosan 5 ezer forintot kér, a jobb napokon 4-5 embert sikerül fogadnia. Havi 400 ezer forint a bevétele. Ebből az anyagköltség és a szék bérleti díjának levonása után 150-200 ezer forint marad a zsebében.
180 ezer forint a műkörmösnek
Hasonló fizetésre számíthatnak a műkörmösök is. Dóri egy belvárosi szalon műköröm-építője 3 ezer forintot kér a hölgyektől. Általában 6 emberre van ideje egy átlagos munkanapon. Ő szintén bérli a széket és vállalkozóként dolgozik, havonta így 150-180 ezer forintot keres meg. Úgy tűnik, a szépségipar területén jól lehet keresni, persze ehhez kell több éves tapasztalat és stabil ügyfélkör is. Emellett a főváros is sokat nyom a latba. A kezdők és a vidéki dolgozók a megkérdezett szakemberek fizetésének felét-kétharmadát kereshetik meg - de még így is többet, mint amit a statisztika állít.
Építőipar: kiszámíthatatlan a megrendelés
Nincs ez másként a hegesztők, villanyszerelők, kőművesek esetében sem. Az ÁFSZ szerint egy hegesztő havonta bruttó 129 ezer forintot, egy villanyszerelő 131 ezer forintot, egy kőműves pedig 90 ezer forintot keres. A kétkezi munkások ezzel szemben egészen másról számoltak be. László, aki több mint 15 éve tevékenykedik hegesztőként, elmondta: 1500 forintos órabérben dolgozik egyéni vállalkozóként, így havonta mintegy 300 ezer forintot visz haza. Ugyanakkor hozzátette, hogy a munkaszerzés elég nehézkes, előfordul, hogy 2-3 hónapig kénytelen munka nélkül tengődni.
Sok függ attól, hogy alkalmazottként vagy egyéni vállalkozóként dolgozik valaki. Míg kőművesként alkalmazotti státuszban 70-80 ezer forint üti a dolgozó markát, egy Budapesten dolgozó kőműves-vállalkozótól megtudtuk, ő napi 10 ezer forint keres. Ez húsz munkanappal számolva havi 200 ezer forintot jelent, télen viszont -megrendelés híján - sokszor kénytelen pihenni.
A villanyszerelők szerencsésebbek: a húsz éve a szakmában dolgozó Sándortól megtudtuk, reggel héttől este hétig dolgozik, egy-egy kiszállásért a munka nehézségétől függően 5-10 ezer forintot kér el. Számlát, ha nem kérnek, nem ad, és az ügyfelek a legtöbb esetben nem igénylik a papírt. Így a jobb hónapokban 250-300 ezer forintot keres meg. Van persze ellenpélda is. István Budapest XI. kerületében dolgozott éveken át magánvállalkozóként, ám a megrendelések bizonytalansága miatt feladta a vállalkozói létet. Jelenleg bejelentett munkahelye van, ahol nettó 80 ezer forintot keres és a munkaidő után vállal munkákat. Heti két magánmunkával havonta 80 ezer forintot keres feketén, így a két munka kombinációjával 160 ezer forint a havi bevétele.
CNC-esztergályosként nettó 200 ezer forint
Ugyan a hivatalos statisztikában nem szerepelnek, a szakmunkások közül a legkeresettebbek és a topkeresők közé a CNC esztergályosok számítanak. Jó alkuhelyzetben vannak, havi nettó 180-250 ezer forint közötti összegeket még alkalmazottként és vidéken is megkeresnek.
Bruttó keresetek az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2006-os statisztikája szerint
Fodrász 85 000
Műkörmös 69 000
Kozmetikus 75 000
Hegesztő 129 000
Villanyszerelő 131 000
Kőműves 90 000
Bútorasztalos 92 000
Lakatos 124 000
Autószerelő 136 000
Szobafestő 92 000
Oroszi Babett
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
“A bértranszparencia az átláthatóságtól a bizalom felé vezető út, amely nem csak jogszabályi megfelelés, hanem versenyelőny is lehet. Ám csak... Teljes cikk
Lapinformációk szerint megszületett az egyezség: a minimálbér 322 800, míg a garantált bérminimum 373 200 forintra emelkedik 2026. január 1-től. Teljes cikk
Sokak számára csak show, valójában kemény versenysport – koreográfiával, akrobatikával és tökéletes időzítéssel az 50-es évek óta. Mennyit... Teljes cikk
- Aranyat érhet egy nyerő szakma 2 éve
- Három ábra, ami elárulja, mennyire éri meg szakinak lenni Magyarországon 2 éve
- Óriási növekedés - mennyit keresnek a mesteremberek? 2 éve
- Minimálbér 2024 2 éve
- Nyugdíjreform-javaslat: Jöhet a Férfiak 40? 2 éve
- Félmillió forint felett is kereshet már egy kékgalléros: összeért a szakmunkás - mérnök bérolló 3 éve
- Félmillió forint felett is kereshet már egy kékgalléros: összeért a szakmunkás - mérnök bérolló 3 éve
- Megkezdődtek a leépítések az építőiparban 3 éve
- Jól állapítja-e meg a munkáltatóm a garantált bérminimumot? 3 éve
- A fizikai dolgozók átlagos órabére 1500 forint fölé emelkedett 3 éve
- Karosszeria-lakatos 4 éve

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja