kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Óriási növekedés - mennyit keresnek a mesteremberek?

Óriási növekedést mutat a mesteremberek keresete 2020 óta, sőt néhány szakmában meg is duplázódott a jövedelmük. Az alkalmazott szakmunkások keresete ezzel szemben reálértékben is csökkent, és végképp leszakadt a mesterekétől. A JóSzaki több mint 700 mester és szakmunkás válaszai alapján állította össze az egyes szakmák és régiók jellemző szakiárait, és tette azt összehasonlíthatóvá a 2020-as hasonló felmérés adataival.

images

Klímások, kőművesek, szobafestők. Csupa olyan szakma, ahol a mesterek nettó jövedelme több mint megduplázódott 2020, azaz a Covid óta – derül ki a joszaki.hu legújabb jövedelmi felméréséből.  Közleményükben hozzátették, hogy ezek nominális adatok, reál értelemben, azaz az inflációval csökkentve a növekedés ennél nagyjából 45 százalékkal kisebb. A többi szakma vállalkozói sem panaszkodhatnak, a jövedelmek növekedése jellemzően náluk is meghaladja a 70 százalékot, és a nagy átlagé is 83 – reál értelemben tehát 36 – százalék.  

Az összehasonlításból az is látszik, hogy a vállalkozóként dolgozó mesterekhez viszonyítva, nem jártak ilyen jól a beosztottként dolgozó szakmunkások. Az ő jövedelmük csupán 9 százalékkal nőtt, tehát összességében komoly reálkereset-csökkenést szenvedtek el. Közöttük is vannak azonban olyanok, akiknek a jövedelemnövekedése meghaladta az országos nettó átlagkereset 38 százalékos növekedési ütemét, ilyenek a szobafestők, a gipszkartonosok és a kőművesek.

Mindez értelemszerűen azt jelenti, hogy az önálló szakik és a szakmunkások jövedelme közötti olló messze szétnyílt az utóbbi időben. 2020-ban a vállalkozó mester az 1,4-szeresét kereste a mellette dolgozó szakmunkásnak, ugyanez az arány mostanra 2,4-szeresre nőtt – derül ki a JóSzaki adataiból.

„Ha valaki most vágna építkezésbe vagy lakásfelújításba, arra ne számítson, hogy idén érdemben csökkennek a szakik munkadíjai. Az biztos, hogy ma könnyebben és gyorsabban lehet mestert találni, mint akár fél évvel ezelőtt. Ez érdemben javítja a munkálatok hatékonyságát, de a munkadíjak komoly csökkenésével nem érdemes számolni” – mondja Pfenninberger Ádám, a JóSzaki igazgatója.

A várakozásokkal ellentétben a szakijövedelmek nem Budapesten, illetve a központi régióban emelkedtek a leginkább. Bár a Covid után ugyan az agglomerációban ugrott meg az építkezések száma, Budapest pedig lényegében az ország egyetlen régiója, ahol nem csökkentek a lakásárak, ennek ellenére a szakik munkadíja nem itt, hanem az Észak- és Dél-Alföld régióban emelkedett a legnagyobb ütemben (1,99, illetve 1,87-szeresére). Budapesten ezzel szemben „csak” 1,53-szoros a növekedés.

„A jelenség mögött valószínűleg az áll, hogy a mesterek mobilitása megugrott. A fejlett és a hátrányos régiók közötti munkadíj-különbségek 2020-ra annyira megnőttek, hogy egyre jobban megérte vidékről mestereket ingáztatni vagy elszállásolni hétközben a Központi Régióban vagy a megyeszékhelyeken. Ehhez járult hozzá a külföldi munkavállalás gyakorivá válása is, hiszen azoknak is világossá váltak a mobilitás anyagi előnyei, akik nem akartak külföldre menni, de némi országjárást mégiscsak bevállaltak” – mondja erről a JóSzaki igazgatója. Szerinte ebből a helyzetből egyfajta bérfelzárkózási folyamat rajzolódott ki, ami nagyon ráfért már a vidéki mesterekre és szakmunkásokra egyaránt.

Ami a nettó nominális jövedelmeket illeti; a mesterek keresete mára a legtöbb szakmában elérte, vagy megközelítette a havi 1 millió forintot. Nettó 1 millió forint felett keresnek a klímaszerelők, szobafestők, ácsok, lakatosok és kőművesek, és csak kicsivel marad 1 millió alatt a villanyszerelők, illetve a burkoló mesterek nettó jövedelme. Az alkalmazott szakmunkások közül a legjobban a klímaszerelők, illetve a kőművesek keresnek, hiszen több mint 500 ezer forintot visznek haza, 450 és 500 ezer közötti nettó jövedelme van a szobafestőknek, a burkolóknak és az ácsoknak, ezalatti tartományban csak a kertészetben, illetve a takarításban dolgozó szakmunkások jövedelme ragadt.  

A JóSzaki felméréséből az is látszik, hogy a Covid óta nemcsak a home office, hanem a home made is hódít. „A komoly képesítést és szakértelmet nem feltétlenül igénylő szakmákban, tehát amit a házak, lakások tulajdonosai, vagy kisebb kalákázó társaságok is el tudnak végezni, a szakikeresetek kisebb mértékben emelkedtek. Példa erre a takarítók (3 év alatt 40 százalékkal emelkedett 556.000 forintra), a kertészek (36 százalékkal 707.000-re), vagy a gipszkartonosok (60 százalékkal 886.000-re) jövedelme, esetükben messze a halmozott infláció alatti volt a bérnövekedés” – mondja a JóSzaki igazgatója.

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Spórolni luxus, főleg a nőknek – nagy különbségek a fiatalok pénzügyeiben

Sok fiatalnak a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem jut pénze spórolásra, a K&H ifjúsági index szerint ezért a 19-29 évesek 26 százaléka nem tud... Teljes cikk

Hol keresnek a legtöbbet? - íme az európai átlagfizetések

Az átlagbérek jelentősen eltérnek Európa különböző országaiban, ahogy a megélhetési költségek is. Mely országok kínálják a legmagasabb... Teljes cikk

A bértranszparencia nem várt következményekkel járhat

Míg a legjobb teljesítményt nyújtók általában úgy érezték, hogy jogosultak az emelésre, amikor megtudták státuszukat, az alacsonyabb... Teljes cikk