kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A kifutott emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés helyett várható-e másik szakképzés?

Kb. 9 éve dolgozom HR-esként, főként adminisztratív teendőkkel foglalkozom (be-kiléptetés, bérszámfejtés előkészítés,stb). Sajnos a szakképzettségeim teljesen más irányúak és középfokúak, én viszont szeretnék egy HR-es bizonyítványt is szerezni. Szerettem volna egy felsőoktatási HR-es szakképzésre beiratkozni, de szomorúan vettem tudomásul, hogy ezek kifutó képzések voltak és már nem lehet beiratkozni. Lelkesen kutattam heteken keresztül, de OKJ-s képzésben is csak a bérszámfejtéssel kapcsolatosan találtam képzéseket. Sajnos a diploma nem jöhet szóba még pár évig, így olyan képzést keresek, amit érdemben elismernek a HR-es szakemberek. Tudna nekem ajánlani ilyet? Néztem a Samling és Soter-Line képzéseit is, de ezek csak tanúsítványt adnak. Van esetleg arról valamilyen információja, hogy a kifutott emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés helyett várható-e másik felsőoktatási szakképzés? Illetve az lenne a kérdésem, hogy melyik végzettség még az esetlegesen, amit a HR területen kamatoztatni tudok és elfogadott?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Jól látta, valóban megszűntek az Ön által keresett felsőoktatási szakképzések, és helyettük az én tudomásom szerint is már csak diplomát adó képzések elérhetők a HR területén. Ennek vélhetően az az oka, hogy a HR azon területei, amelyek nem az Ön által is végzett, jól körülhatárolható bérszámfejtéshez és munkaügyi adminisztrációhoz tartoznak, túlságosan szerteágazóak és számos más szakma és tudományterülethez kapcsolódnak, így igénylik egy BA vagy MA képzés kereteit és feltételrendszerét.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy a HR szakmáját nem elsősorban ilyen diplomák megszerzésével fogja elsajátítani. Működőbb és hasznosabb útnak tűnik, hogy megpróbáljon jelenlegi munkahelyén (vagy esetleg máshol) orientálódni a HR olyan területeire, melyeket jelenlegi tudásával is elkezdhet az alapoktól. Ilyen lehet a képzésszervezés vagy a toborzás-kiválasztás adminisztratív területei. Ezeken elindulva azután tapasztalatot szerezhet e két alapvető HR területen, és bővítheti tudását (pl. komplexebb képzési programok szervezésével, belső folyamatok kialakításával, vagy eleinte egyszerűbb majd összetettebb munkakörökben interjú levezetésével, egyéb kiválasztási eszközök, tesztek stb. alkalmazásának elsajátításával). A megszerzett tapasztalatok és a meglévő vagy továbbfejlesztett munkaügyi ismeretei hosszú távon akár egy HR üzleti partneri munkakör elvégzésére is alkalmassá tehetik (melyhez elengedhetetlen a más jellegű HR tevékenységekben, összetettebb szervezeti munkában szerzett tapasztalat.

Ez a HR karrier egy természetesebb útja, mely nem lassúbb, mint többéves képzéseken részt venni, de természetesen szükség van olyan munkáltatóra, aki lehetőséget ad Önnek az alapoktól való betanulásra.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért veszik le az álláshirdetéseket, ha nincs még betöltve egy pozíció?

Érettségizett általános vegyész a végzettségem. 15 évet dolgoztam "Gyógyszeralapanyag gyártó" munkakörben fekete és tiszta térben az egyik nagy... Teljes cikk

Hol végezzek iskolát, hogy HR-es lehessek?

Gyógytornász vagyok, Budapesten élek de sajnos szakmán belül nem sikerül állást találnom. Szeretnék másképp érvényesülni, és a HR-esként... Teljes cikk

Hogyan tüntessem el a lyukakat az önéletrajzomból?

2016 végén ért véget a legutóbbi munkaviszonyom, és előreláthatólag 1 éves lyuk tátong majd az önéletrajzomban, míg nem volt munkám. A... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek