A kismamaműszak is válasz lehet a munkaerőhiányra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMunkaerőhiányos időkben, ami különösen igaz a termelő cégek egy részére, megoldás lehet, ha egy cég kifejezetten egyes nehezebben aktivizálható társadalmi csoportok igényeire igyekszik választ adni. Ilyen eszköz lehet például az úgy nevezett kismamaműszak, ami figyelembe veszi a kisgyermekes szülők elkötelezettségeit, például, hogy időben oda kell érni a gyermekért a bölcsődébe, óvodába.
A kecskeméti CabTec Kábelkonfekcionáló és Készülékgyártó Kft. aktív létszáma jelenleg körülbelül 320 fő, ebből 293 női munkatársuk van. High-tech orvosi berendezésekbe, épületgépészethez készítenek kábeleket speciális vevői igények szerint. A gyártótevékenység csak részben gépesíthető, ezért sok manuális munkára van szükségük.
“Ez a fajta munkavégzés leginkább a hölgyek privilégiuma, így főképp női munkavállalókat foglalkoztatunk. Az elmúlt huszonöt év alatt igyekeztünk rugalmasan alkalmazkodni ehhez az adottsághoz, valamint munkatársaink igényeihez, és természetesen a törvényi megfelelőség is fontos szempont. Többféle munkarendet alakítottunk ki, egy-, két műszak, sőt kismama’műszak is elérhető, ami lehetővé teszi az édesanyák számára, hogy a kicsiket tudják vinni reggelente óvodába, iskolába, akár bölcsibe. Éjszakai műszakot nem hoztunk létre: tiszteletben tartjuk a hölgy munkavállalóink családi életének ritmusát, tudjuk, hogy éjjel lankadna a figyelem, és ez nem tenné gazdaságossá a működésünket. Ezek a munkarendek nagyon jól működnek” - mondta el Schonerné Emődi Edit, a cég HR vezetője.
Kismamaműszakjuk 7:30-tól 15:30-ig tart, és ehhez a beosztáshoz illeszkedő – ingyenes - buszjáratot is üzemeltetnek. Schonerné Emődi Edit hozzátette, a havi munkaidőkeret ad némi rugalmasságot, amire szükség lehet a családoknál váratlanul felmerülő szervezési nehézségek miatt - így megoldható, hogy egy órával hamarabb befejezhesse a dolgozó a munkát, ha mondjuk gyermekét orvosi vizsgálatra kell vinni.
A Cabtec a következő években további well-being intézkedésekkel és megújuló programokkal (például nyári gyermektábor) kívánja segíteni munkatársait, kiemelten a női munkavállalókat, támogatást nyújtva a megfelelő munka-magánélet egyensúly kialakításában.
Túljelentkezés kismamaműszakra
Hat éve vezették be a kismama műszakot a kaposvári - biztosító betéteket gyártó - Fusetech Kft.-nél mesélte el a HR Portalnak Gazdag Viktória HR menedzser. Mint mondta a teljes vállalatnál körülbelül hatvanan - a teljes létszám 15%-a - dolgoznak ilyen beosztásban, egyik telephelyükön csak kismamaműszak van, ahol azonban nem csak nők, hanem férfiak is dolgoznak, olyanok, akiknek kisgyermeke van.
A HR menedzser elmondta, hogy annak idején azért kezdték el a 8-tól 4-ig tartó (illetve részmunkaidős) foglalkoztatást, mert munkaerőhiány volt a cégnél, és bár tisztában vannak vele, hogy az ilyen életkorú gyerekeket nevelő szülők esetén több a táppénz, így eleve nagyobb létszámmal kell tervezni, még így is megéri a cégnek a foglalkoztatásuk, és fontosnak is tartják, hogy munkát tudjanak adni ebben az élethelyzetben. Mára annyira meghonosodott a kismamaműszak, hogy vannak jelöltek, akik kifejezetten erre a beosztásra jelentkeznek a cégnél, és a gyesről visszatérők számára is segítség, amíg nem tudnak műszakba járni.
Hraskó István - Barna Eszter
Nyitókép: Pixabay.com
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?