A kitartó, terhelhető embereknek nem megy jól az álláskeresés

Ilyenkor igyekszem a személyiségre koncentrálni, mert ott lesz a „hiba”. Ez persze nem jelenti azt, hogy a személyisége nem megfelelő, hiszen ambíciózus, tud segítséget kérni (meg is tette), vannak céljai, küzd is érte.

Többségük tud is küzdeni, látszik a leveleiken, a szakmai múltjukon, és hogy nem adják fel, pedig régóta próbálkoznak. És akkor rájövök: az önjellemzésükben vannak olyan tulajdonságok, amik jónak tűnnek az álláskeresés szempontjából, de ha tényleg ilyenek, sokat ártanak maguknak. Ami nem biztos, hogy sikertelenségre ítéli őket, de boldogtalanságra biztosan - írja a blogger.

Talán a legrosszabb álláskeresői tulajdonság a kitartás, ha ez téves céllal párosul. Főleg munkanélkülinél jelenik meg, aki tudja, hogy nem szabad feladni. Küzd egy olyan célért, ami számára nem elérhető, de kitartóan. Olyan feladatokat, olyan cégeket, olyan állásokat keres, ami neki nem való, vagy nem elérhető. Pl. mert az autodidakta módon szerzett tudása nem tűnik elégnek az álláshirdetők számára, vagy mert az a pálya, amit választott nem való neki valamilyen egyéb jellemzője miatt (pl. egy idealista nem lesz jó az üzleti világban, és ezt állásinterjún látni is fogják). Ebből kimozdítani nagyon nehéz valakit, van, amikor nem is sikerülhet. Ez meg már az én küzdelmem lenne a téves célért, amit fel kell ismernem, hogy legalább én ne tegyek energiát olyasmibe, amibe nem éri meg. Ilyenkor elmondom (leírom) a javaslataimat a változtatásra, ha elfogadja, akkor fogunk tudni haladni, ha nem, akkor várnom kell, nem erőltethetem.

A másik nagyon rossz álláskeresői tulajdonság a terhelhetőség. Ez tipikusan állásváltó álláskeresőknél jelenik meg, akik vergődnek a jelenlegi állásukban, a sok feladat, a szerteágazó felelősség miatt. Szinte elviselhetetlen stresszben élnek, amit úgy fordítanak le a külvilág és maguk számára is sokszor, hogy ők terhelhetők. Hát igen, egyelőre bírják a terhet, de felmerülnek kérdések. Milyen hatással van rájuk ez a teher? Meddig tudják elviselni? Jól érzik-e magukat így? Ez utóbbit könnyű megválaszolni: állást keresnek, tehát nem érzik jól magukat, változtatni akarnak. Legalább ez jó dolog, ha már a többi nem.

Ez a két tulajdonság attól is rossz így tálalva, hogy magában hordozza a „csöbörből vödörbe” helyzetet.

A kitartó azonos módszerekkel rengetegszer fogja ugyanazt a hibát elkövetni, és kitartó lesz, a hiba sem szegi kedvét jóideig. Sokszor kiemelkedő teljesítményű amatőr sportolók, ott bejött a kitartás, ez ad neki erőt a kitartóan rossz célú álláskeresésben is. Sokat ártanak az ún. motivációs könyvek: ott is a kitartást hangsúlyozzák, és hát emberünk kitartó, tehát eszerint mindent jól csinál. Folyamatosan bizonygatja nekem és magának, hogy de én kitartó vagyok, versenyeket nyertem, legjobb időim vannak, eredményes vagyok, évek óta csinálom, fáradhatatlanul. Itt szoktam megfogni: ugye, állást keresni nem akarsz évekig? Viszont állást találni nem is olyan jellegű teljesítmény, mint maratont futni, ezért nem is ugyanazokkal a módszerekkel kell sikerre vinni a feladatot.

A terhelhetőt le kell szoktatnom a terhelés elviselésének tiszteletéről. Senki sem fog szobrot emelni neki, ha tönkremegy a munkában, ezt jó, ha tudja. Ha elvégzi a munkában, amit kell, rendben, jó minőségben, az pont elég. Ha már terhelésre vágyik, terhelje magát: hobbival, sporttal, olyasmivel, amit ő választott. Ezesetben énidővé fordítható a terhelési igény, és nem munkahelyi stressz lesz belőle. Persze, ez nem ilyen egyszerű, mert a terhelhetőség tapasztalataim szerint bizonytalan, szorongó emberekben van jelen, akik a megfelelési kényszertől vezérelve tényleg hihetetlenül jól teljesítenek - egészen az összeomlásukig, ami lehet a rendszeres sírógörcstől kezdve egészen a pszichiátriai értelemben vett idegösszeomlás.

Ez nem tévesztendő össze a kiégés (burnout) tünetegyüttesével, mert a terhelhetők nem égnek ki ezen a módon. Ők pörögnek, teszik a dolgukat, vadásznak újabb feladatokra, és különösen igénylik a pozitív visszajelzést. Amit persze nem kapnak meg, mert kevés helyen szokás dicsérni a beosztottat, és különben is, a külső szemlélők számára semmi különleges nincs az ő jó teljesítményében, tőle ezt szokták meg. Ha már eljutott addig, hogy állást akar váltani, három dolgot kell megtanítanom neki: tudjon nemet mondani, tegye láthatóvá a munkáját a következő helyen, és tanuljon meg visszajelzést kérni.

Fotó Pixabay
JobAngel