A kkv-k 16 százalékának van webáruháza - holott a siker egyértelmű
Az online kereskedelem töretlen élénkülése ellenére mindössze a hazai kkv-k 16 százaléka rendelkezik webáruházzal, pedig az online értékesítési csatorna bevezetése révén akár meg is sokszorozódhat a vállalat bevétele, írja a Piac&Profit.
A rEVOLUTION Software saját, nagymintás kutatásából az derült ki, hogy miközben a hagyományos kereskedelmi csatornák a gazdasági válság kezdete óta hanyatlanak vagy stagnálnak, az elektronikus kereskedelem népszerűsége töretlen. A hazai kkv-k ugyanakkor nem igazán érzik még a webes kereskedelem ízét, derül ki a rEVOLUTION Software közel 700 mikro- és kisvállalatot megszólaltató kutatásából.
A kutatás eredményei alapján mindössze a hazai kkv-k 16 százaléka üzemeltet webáruházat, és további 36 százalék gondolkodott már az online vásárlási felület létrehozásán. Az online értékesítési felülettel nem rendelkezők 79 százalék a az iparág, illetve terméke jellegével, 9 százalék a a webáruház magas beüzemelési költségeivel, 6 százalék a pedig ügyfelei vonakodásával indokolta az online árusítástól való távolmaradást.
Ezért érdemes webshopra váltani
Az online vásárlás előretörését kihasználók költségeik jelentős részének megtakarítása mellett még vevőkörüket is szélesíthetik. Elsősorban a kedvezőbb árazás miatt, a vásárlók egy része kezd teljes egészében átszokni az online vásárlásra. Ráadásul egy ’bolt’ vonzáskörzete legfeljebb néhány háztömb, nem beszélve a drága bérleti díjról, és egyéb járulékos költségekről. Ezzel szemben egy webshop olcsóbb áraival, és megfelelő fizetési szolgáltatással igencsak vonzó lehet a vevők számára, a potenciális vevőkör pedig kiterjedhet a teljes internetező társadalomra határon innen, és túl.
Pedig a webshop bevezetésével a cégek 17 százaléka megsokszorozta bevételét. Ezekben az esetekben a webes értékesítés átvette az uralmat az offline értékesítési csatorna felett. A cégek 11 százaléka 4 vagy annál is több webáruházat üzemeltet, náluk az online eladások minimum a forgalom háromnegyedét teszik ki. A webbolttal rendelkező kisvállalatok harmada számára azonban az online csatorna még mindig csak kiegészítő szerepet tölt be, és forgalmuk zömét a hagyományos csatornákon keresztül bonyolítják.
„Az adatok alapján egyértelműen látható, hogy minél jobban áttevődik az értékesítés az online csatornára, annál inkább jelentkezik annak bevételnövelő hatása” – mondja Dr. Ransburg Beatrix, a rEVOLUTION kisvállalati üzletágvezetője. „Érdekes módon a webshoppal rendelkező vállalkozások zömében budapestiek. Pedig azt gondoljuk, hogy a vidéki kistelepüléseken működő cégeknek nagyobb szüksége lenne erre a csatornára, hiszen megsokszorozhatnák potenciális vásárlóik számát. Ugyanezért nem értjük azt, amikor a távolmaradás indoklásaként a vevői ellenállást jelölik meg. Hiszen a meglévő vásárlókat nem érinti a webes szolgáltatás bevezetése, viszont az online értékesítéssel jelentősen kibővíthető a potenciális vásárlók köre.”
Drágább az egyedi, mégis ezt választják
A webáruházzal rendelkezők nagy része egyedi fejlesztésű weboldallal dolgozik, mindössze ötödük bérli a szolgáltatást. „Az egyedi fejlesztések pedig sajnos tovább növelik az egyszeri belépési költségeket, amit így is a vállalatok 9 százaléka jelölt meg visszatartó tényezőként. Feltételezhető továbbá, hogy az egyedi fejlesztésű webáruházak jelentős része hosszabb távon is többe kerül, hiszen a webshop változtatásakor újabb fejlesztési díjakat kell fizetni, ami költségesebbé és rugalmatlanabbá teszi őket a bérelt konstrukciókkal szemben” – mondja Ransburg Beatrix.
Webáruházzal összekapcsolt számlázó programot mindössze az online értékesítést végzők 21 százaléka használ. A válaszadók közel fele külön számlázó programmal állítja ki számláit, vállalva ezzel a többszörös adminisztráció terheit, és sajnos még mindig magas (34 százaléka) a kézi számlát kiállítók aránya.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?