kapubanner for mobile

A koronavírus szövődményei a munkateljesítményre is súlyos hatást gyakorolnak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A University College London kutatói ugyanarra a következtetésre jutottak, mint északolasz kollégáik: a koronavírus hosszú távú hatásai nem csak a tüdőt károsítják, de a munkateljesítményre, koncentrációra is súlyosan negatív hatással vannak, még enyhe lefolyású betegség esetén is.

Lombardiában több korábbi koronavírusos betegnél pszichózist, inszomniát, gerincfertőzést, stroke-ot, krónikus fáradtságot, vesebetegséget és mozgásszervi nehézségeket diagnosztizáltak.

Az orvosok szerint néhányan soha nem gyógyulnak majd fel teljesen, és a szövődmények minden korcsoportot érintenek - minderről a Sky News információira hivatkozva az Index is beszámolt.

A Cremonai Kórház neurológiai osztályán már szorosan együttműködnek az infektológusokkal, így a beérkező betegeknél már nemcsak a légutakban keresik a vírus jeleit, hanem az idegrendszerben is. Súlyos neurológiai károsodást (delírium, agyvelőgyulladás, stroke, idegkárosodás) eddig 43 embernél találtak, akik között van 16 és 85 éves beteg is.

Akadt olyan páciens, akinél nem jelentkeztek légúti tünetek, az orvosok csak a neurológiai tünetekből jöttek rá, hogy koronavírusos.

Bergamóban jelenleg is folyik a túlélők vizsgálata.

Az orvosok attól tartanak, hogy a vírus azok életét is örökre megváltoztathatja, akik nem tartoznak a kiemelten veszélyeztetett korosztályba. Ez azonban lehet, hogy csak évek múltán fog kiderülni.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek