A Kúria is jóváhagyta a sztrájkot a szociális szférában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Kúria elutasította a kormányzat még elégséges szolgáltatásra vonatkozó felülvizsgálati kérelmét elutasította, valamint kimondta, hogy a sztrájk alkotmányos alapjog, így nem lehet elvárni, hogy még elégséges szolgáltatásként majdnem teljes szolgáltatást nyújtsanak a szféra munkavállalói.
Ezzel a Fővárosi Törvényszék elégséges szolgáltatások tárgyában hozott jogerős határozatát hatályában fenntartotta. A Szociális Ágazati Sztrájkbizottság még 2015. májusában fordult bírósághoz, mert a kormányzat azt várta volna el, hogy elégséges szolgáltatásként sztrájk idején majdnem teljeskörű szolgáltatást nyújtsanak szociális és gyermekjóléti-gyermekvédelmi területen, és csak egyes adminisztratív folyamatokat függeszthetnek fel.
A Kúria kimondta azt is, hogy a sztrájkjog olyan alapvető alkotmányos jog, amelyet nem lehet kiüresíteni, és a még elégséges szolgáltatás követelményeként a majdan teljes szolgáltatás nyújtása nem várható el. Ennek megfelelően az eljárt bíróságok törvénysértés nélkül következtettek arra, hogy a kormány végső ajánlata nem felelt meg a munkajogi alapelveknek, így jogszerűen hagyták figyelmen kívül ajánlatát.
A Kúria döntése egyben azt jelenti, hogy a Szociális Ágazati Sztrájkbizottság által készített elégséges szolgáltatási ajánlat került elfogadásra. Továbbá helytállónak találta a Kúria a törvényszék azon döntését is, hogy a bölcsődei ellátás nem minősül a lakosságot alapvetően érintő tevékenységnek, és a sztrájkot megelőzően a feleknek e körben nem kell megállapodniuk a még elégséges szolgáltatásról.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?