A lányoké a jövő az informatikában
A Morgan Stanley középiskolás lányokat tanít programozásra. Becslések szerint csak a magyar munkaerőpiacnak 20 ezer programozóra lenne szüksége. De egész Európát tekintve ez a szám akár az 1 milliót is elérheti a következő években.
A trendek azt mutatják, hogy a STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics), azaz a természettudományi, technológiai, mérnöki és matematikai irányban továbbtanuló fiatalok helyezkedhetnek el a legjobb eséllyel az informatikához közel álló területeken. Azonban ma még mindig azt látni, hogy a lányok közül lényegesen kevesebben választják a matematikai-informatikai szakirányokat. Ezen változtatna a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) közös programja, a Smartiz.
„A Smartiz tulajdonképpen egy különleges fejlesztő program ahol középiskolás lányok tanulhatnak a matematika gyakorlati oldaláról és ismerkedhetnek meg játékos, könnyed módon az informatika alapjaival. Az ingyenes készségfejlesztő foglalkozások célja, hogy az erre fogékony fiatalok számára megmutassuk az informatika tudományának alapjait. A foglalkozások középpontjában a matematika áll, elsősorban a tudomány gyakorlatias oldalát mutatjuk meg, a tárgyi tudás gyakorlati alkalmazására összpontosítva. Azt szeretnénk, hogy egyre több fiatal nő ismerje fel, hogy a matematika és az IT igen vonzó karrierutat kínál.” - mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. Az itt dolgozó szakemberek közel fele informatikával és programozással foglalkozik, de jelentős számban dolgoznak matematikusok is a vállalatnál, főképp a kockázatelemző csapatban. A szakember hozzátette, hogy azért összpontosítanak a programban a matematikára, mert ez adja meg azt a keretet és logikai gondolkodásmódot, amit aztán gyakorlatilag bármilyen STEM területen kamatoztathatnak a lányok, köztük az informatika területén.
A márciustól júniusig tartó programon 25 lány vett részt, amelyet a nyári szünet előtt egy közös táborozás zárt. A három napos tábor során a fiatalok csapatban dolgozhattak különféle izgalmas projekteken.
Ősszel folytatódik a program és arra számítanak, hogy egyre több középiskolás csatlakozik majd a Smartiz csapathoz, valamint hogy ennek hatására egyre több lány kedveli majd meg a matematika és az informatika világát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?