kapubanner for mobile

A legnagyobb hazai élelmiszerláncokban az Edenred Ticket Restaurant SZÉP Kártya

A Spar, a Tesco, a Coop, a CBA és a Penny Market üzleteiben már február 1-től vásárolhatunk velük – akár hideg élelmiszert is. Az Edenred Magyarország várakozása szerint idén jelentősen nő a hajlandóság a SZÉP kártya bevezetésére azoknál a cégeknél is, ahol eddig nem alkalmazták ezt a juttatási formát.

edenred-

Fontos, a béren kívüli juttatásokra vonatkozó intézkedés lépett életbe február elsejétől: ennek értelmében négy hónapig – május 31-ig –  bolti élelmiszervásárlásra is felhasználható a SZÉP kártyákon lévő egyenleg, függetlenül attól, hogy melyik alszámlán, és mikor írták jóvá. Fontos azonban figyelembe venni, hogy csak azokban az üzletekben él a lehetőség, amelyeknek az élelmiszerkereskedelem a fő tevékenysége. A fő tevékenység azonosításakor a vonatkozó kormányrendeletben szereplő 7 TEÁOR-szám a meghatározó.

A Ticket Restaurant SZÉP Kártyát jelenleg 5 áruházlánc – a  Spar, a Tesco, a Coop, a CBA és a Penny Market – üzleteiben lehet élelmiszervásárlásra használni, ám a partneri kört folyamatosan bővíti a társaság. „Eddigi tapasztalataink alapján úgy látjuk, azzal, hogy a bolti élelmiszervásárlásra is felhasználható a SZÉP kártya 4 hónapig, nő a hajlandóság a bevezetésére azoknál a cégeknél is, ahol eddig nem alkalmazták ezt a juttatási formát” – nyilatkozta a HR Portálnak Szendrő Tamás, az Edenred Magyarország ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy a jelentős élelmiszer-infláció miatt a piacon jelenleg nagy az igény a  megélhetést támogató juttatásokra. „Az pedig, hogy a SZÉP kártyával élelmiszerre is lehet költeni, adekvát válasz erre a piaci igényre” – emelte ki. 

A Ticket Restaurant jól ismert és népszerű márka Magyarországon, de mint SZÉP kártya csak néhány hete elérhető. A cégvezető emlékeztetett arra, hogy Magyarországon jelenleg 4,5 millió munkavállaló kaphatna rendkívül kedvező adózási feltételek mellett étkezésre is felhasználható SZÉP kártyát, közülük azonban mégis csupán 2,2 millióan részesülnek ebben a juttatásban.

Az Edenrednél a munkáltatói felmérésük alapján úgy látják, hogy a munkavállalóknak elsősorban megélhetési juttatásokra van igényük: ezt támasztja alá, hogy a működő SZÉP kártyákra adott összegek közel 70 százalékát a vendéglátás zsebbe kérik. „Ezzel együtt nemcsak az elfogyasztott étel mennyisége, de a minősége és összetétele is kiemelten fontos: a rendszeres és egészséges táplálkozás éppúgy érdeke a munkavállalónak, mint a munkaadójának” – emelte ki az ügyvezető igazgató. Szendrő Tamás szerint tehát a munkavállalók egészsége és az, hogy hosszútávon számítani lehessen rájuk, ma az egyik legnagyobb érték bármely munkáltatónak: éppen ezért ennek a fajta juttatásnak egy sokkal szélesebb körben használt megoldásnak kell lennie. „Az Edenred Magyarország küldetésének tekinti, hogy javítson a jelenlegi a helyzeten, és hiszünk benne, hogy a jól ismert, pozitív értékeket hordozó, adókedvezményt biztosító Ticket Restaurant megoldásunkkal ezt most meg is tudjuk tenni” – mondta az ügyvezető igazgató.

A már jól ismert SZÉP kártya konstrukció alapján működő Edenred Ticket Restaurant SZÉP Kártyák nyújtotta lehetőségnek ráadásul nemcsak a dolgozók, de a munkáltatók is örülhetnek: a kártyák után fizetendő adó ugyanis jelenleg 28 százalék, amely 15 százalék személyi jövedelemadóból és 13 százalék szociális hozzájárulási adóból áll. Különösen a kisebb vállalkozások találhatják meg számításaikat és lehet számukra az egyik legmegfelelőbb juttatási forma a Ticket Restaurant SZÉP Kártya, amelynek egyik nagy előnye, hogy nem szükséges hozzá bonyolult nyilatkoztatási rendszer, akár már 15 napon belül bevezetheti bármelyik kkv, amelyik a mostani jogszabályváltozás hatására úgy dönt, élni szeretne ezen megélhetési juttatással.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek!

Új, összetett munkakörök rohamos keletkezésének világát éljük. A PP Konferenciaközpont „Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek!”... Teljes cikk

Egy apró hiba, milliós bírság - ezekre figyelj külföldi munkavállaló alkalmazásakor

A külföldi munkavállalók foglalkoztatása számos adminisztrációs előírással jár, egyre szigorodó jogszabályi környezetben. A bürokrácia... Teljes cikk

Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában

A diákok munkához való viszonya 2022 és 2025 között jelentősen átalakult, miközben bizonyos preferenciák döbbenetes stabilitást mutatnak. A három... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek