A munkavállalóknak védőitalt és több pihenőidőt kell kapniuk hőséghullámok idején
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkaadóknak a hőséghullámok idején különösen a szabadban végzett fizikai munkáknál (mint például útépítés, aszfaltozás, mezőgazdasági tevékenység) 14-16 Celsius fokos hőmérsékletű ivóvizet kell biztosítaniuk a munkavállalóknak a higiénés követelmények betartásával, a munkaszervezésnél pedig rendszeres pihenőidőket kell beiktatniuk - írja az MTI.
Figyelni kell a munkavállalók cseréjére is, hogy felváltva, rövid ideig tartózkodjanak a tűző napon, illetve, hogy 11-15 óra között lehetőség szerint hűvösebb, árnyékos helyen dolgozzanak a munkavállalók.
A munkavédelmi főosztály a munkaidőkeretben (például 12 órás beosztásban) dolgozók esetében a hőségriasztás idején azt javasolja a munkaadóknak, hogy ütemezzék át a munka-pihenési rendet, valamint az érintett dolgozók számára alakítsanak ki gyakoribb és hosszabb pihenőidőket.
Kiemelték, a munkavédelmi oktatás alatt fel kell készíteni a dolgozókat, hogy felismerjék és kezelni tudják a hőség okozta túlzott igénybevétel és a hőguta tüneteit. Fontos, hogy a dolgozók figyeljenek egymásra, bármilyen egészségi állapotukkal összefüggő panasz, rosszullét esetén, valamint sérülésnél a munkát azonnal hagyják abba, és igényeljék a munkahelyi elsősegélynyújtást vagy az orvosi ellátást. Továbbá arra is felhívták a figyelmet, hogy mindig legyen mobiltelefon a munkaterületen arra az esetre, ha segítséget kell hívni.
A munkavédelmi főosztály által működtetett, ingyenesen hívható, telefonos Munkavédelmi tanácsadó szolgálat a 06 80 204 292 zöld számon érhető el, a munkáltatóknak, a munkavállalóknak és az érdekképviseleti szerveknek is tájékoztatást nyújt a munkavédelemmel összefüggő jogosultságokról és kötelezettségekről.
Fotó: Pixabay
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?