A nyelvtanulás a legfontosabb
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA sportnál csak a nyelvtanulást tartják fontosabbnak a magyar szülők, ha a gyermekeik oktatáson kívüli tevékenységéről kérdezik őket, derül ki a Kutatópont felméréséből.
Az idegen nyelvi képzést a szülők 78 százaléka, míg a rendszeres testedzést 69 százaléka tartja lényegesnek - tartalmazza a kutatás. Ezért a szülők valamivel több mint fele a mindennapos iskolai testnevelést is hasznosnak tartja.
A március 24-ei Ifjúsági Világnap apropóján végzett telefonos közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a magyar gyermekek fele az iskolai kereteken belül sportol naponta, de 45 százalékuk az iskolán kívül is végez rendszeres testedzést.
Az is kiderült, hogy a gyermek sportolását meghatározzák a család anyagi lehetőségei is, és az erre fordított összeg a családok felének komoly anyagi megterhelést jelent. A sportfoglalkozások finanszírozása a szülők többsége szerint legkevesebb 5 ezer forintot jelent havonta.
A sport mellett az étkezés is kiemelt kérdés. 80 százalékuk szerint fontos az egészséges és változatos étkezés.
A felnőttek sportolási szokásaival kapcsolatban árnyaltabb a kép: a megkérdezett szülők csupán 38 százaléka szokott hetente legalább egyszer sportolni egyedül, míg 21 százalékuk más felnőttekkel együtt (is) sportol. Ugyanakkor 42 százalékuk soha nem szokott egyedül sportolni.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?