kapubanner for mobile

A nyugdíjas szövetkezetek csillaga leáldozóban van

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2017-ben indultak be a nyugdíjas szövetkezetek, épphogy elkezdtek növekedni, mikor egy törvénymódosítás miatt szinte értelmetlen lett a létezésük. 2019 januárjától ugyanis minden munkáltató úgy alkalmazhat nyugdíjasokat, hogy utánuk csak a 15 százalékos szja-t kell fizetni -írja a napi.hu

images

2017-ben a nyugdíjasok tagok lettek a szervezetekben, őket pedig kölcsönzött munkaerőként közvetítették a munkáltatókhoz, akik mentesültek a normál esetben fizetendő szociális hozzájárulási adótól - ami akkor 22 százalék volt -, valamint a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulástól. Így csak a 15 százalékos szja-t kellett utánuk fizetni - emlékezetet a napi.hu

2018 nyarán a kormány bejelentette, hogy adókedvezményessé teszik a nyugdíjasok közvetlen foglalkoztatást. A jogosultsági időt szerzetteket 2019 január 1-jétől úgy alkalmazhatják a munkáltatók, hogy lényegében csak a 15 százalékos szja-t kell utánuk befizetni.

Éppen akkor mikor kezdtek népszerűek lenni. A legnagyobb szövetkezetcsalád a "Szomszédok" központi cége, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezeteket Szervező Nonprofit Kft. árbevétele például 17,3 millió forintról 177,7 millió forintra nőtt. A cégadatok szerint 3 főt alkalmazó - a kiegészítő melléklet szerint tavaly 1 fős statisztikai állománnyal - bíró társaságnak csak 1,2 millió forint volt a forgalma. Viszont anyagjellegű ráfordításai 172,8 millió forintra rúgtak.

A Déli Szomszédok esetében 661,2 millió forint volt az árbevétel, az Északi Szomszédoknál 850,7 millió, a Keleti kirendeltségnél 488,5 millió, a Pestieknél pedig 286,5 millió forintra emelkedett a forgalom. Ez az előző évekhez képest mindenhol minimum tízszeres növekedést jelentett.

Egy másik beszámoló kiegészítő mellékletéből pontosan kiderült, hogy mennyit kaptak az idősek: 420,3 millió forintot fizettek a Keleti, 239,6 millió forintot pedig a Pesti Szomszédoknál fizettek a kiközvetített dolgozóknak.

Miután a foglalkoztatásban gyakorlatilag teljesen nélkülözhetővé váltak a szövetkezetek, kérdés, hogyan alakul a 2019-es évük.

Fotó MTI
napi.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek