A passzív hallgatók miatt módosítanának jogszabályt
A MOSZ szerint jogszabály-módosítás szükséges a passzív hallgatók munkavégzésének elősegítéséhez.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) szerint jogszabály-módosítás szükséges a tanulmányukat szüneteltető hallgatók munkavállalásának elősegítése érdekében, mivel a jelenlegi szabályozás szerint a passzív félévüket töltő hallgatók nem vállalhatnak munkát az iskolaszövetkezet közreműködésével - közölte a szakszervezeti szövetség az MTI-vel csütörtökön.
A szövetség a vele együttműködő iskolaszövetkezetek (ISZOSZ) és más érintett szervezetek képviselőivel már több ízben felhívta a döntéshozók figyelmét, hogy a tanulmányaikat ideiglenesen szüneteltető hallgatók számára a jelenlegi szabályozás nem teszi lehetővé, hogy az iskolaszövetkezet közreműködésével munkát vállaljanak.
Úgy vélik, a jelenlegi gyakorlat ellentétes a foglalkoztatáspolitikának azzal a céljával, hogy segítse a fiatalok munkába állását, mivel ezek a hallgatók nem vehetik igénybe a nappali tagozatos társaikat megillető járulékkedvezményeket. A szabályozás jelentős adóelőnyt biztosít az iskolaszövetkezet útján foglalkoztatott diákoknak, mivel nem vonják le a nyugdíjjárulékot, egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot a munkát vállaló diák béréből, illetve az iskolaszövetkezetet sem terheli a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség.
A NAV véleménye és gyakorlata szerint az iskolaszövetkezet adó- és járulékkedvezményei csak a tanulmányait folytató "aktív" státuszú diákoknak járnak.
A szakszervezeti szövetség közleménye emlékeztet: nyáron az érintettek és az érdekképviseletek (DIÁKÉSZ, ISZOSZ, Munkástanácsok, HÖOK, NIT) kezdeményezésre a kormány rendelete egyértelművé tette, hogy a hallgatói jogviszony diákigazolvánnyal igazolható és a végzősök esetében a jogviszony a diákigazolvány érvényességéig tart. A közlemény szerint a Munkástanácsok Ifjúsági Tagozata üdvözli az ombudsman vizsgálatának megállapításait, véleményük szerint az alapjogi biztos által kezdeményezett változtatásokkal a helyzet minden hallgató számára rendezetté válhat.
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn közölte az MTI-vel, hogy Székely László ombudsman a nemzetgazdasági minisztertől és az emberi erőforrások miniszterétől jogszabály-módosítást, az adóhatóság elnökétől felülvizsgálatot kért a passzív státusú hallgatók munkavégzésének elősegítéséért. Az ombudsman szerint bizonytalanságot, jogalkalmazási problémákat okoz és a jogbiztonság sérelmének gyanúját veti fel az a szabályozás, amely a tanulmányaikat ideiglenesen szüneteltető hallgatóknak nem teszi lehetővé, hogy az iskolaszövetkezet közreműködésével vállaljanak munkát.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?