kapubanner for mobile

A pénz az istene a magyar dolgozóknak

A pénz az istene a magyar dolgozóknak A munkavállalók többsége magasabb fizetésért azonnal hajlandó lenne munkahelyet váltani, derül ki az mfor.hu olvasóinak körében végzett felmérésből. Az általunk megkérdezett hr-szakemberek viszont úgy vélik, hogy magas fizetéssel egy ponton túl már nem lehet motiválni a dolgozókat. Ennél fontosabb a lojalitás kiépítése: a dolgozóknak érzelmileg is kötődniük kellene a munkáltatóhoz.

Az oldalunkon három hétig futó szavazásunk végeredménye szerint négy magyarból három elsősorban akkor lenne elégedettebb cégével, ha emelkedne a fizetése. A szavazóknak mindössze 14 százaléka jelölte meg fő motiváló tényezőként az extra juttatásokat, és még ennél is lényegesen kisebb volt azok aránya, akiket az anyagi előnnyel nem járó kiváltságokkal (kevesebb túlóra, szabadabb munkakör) lehetne nagyobb teljesítményre sarkallni.

A motiváltság versenyelőny is

"A fizetés és a megfelelő motiválás kérdése égető probléma Magyarországon. A hazai vállalatoknak el kell gondolkozniuk, hogyan tudják több pénz nélkül ösztönözni munkatársaikat " - mondta el kérdésünkre Veres Rita, a "Legjobb Munkahely" felmérés kelet-közép európai regionális vezetője.
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek