A sikeres vállalkozás receptje
Jó tagokból lehet erős csapatot alkotni és erős csapatból lehet sikeres építeni.
Gyönge emberekből soha nem lesz erős csapat. Vagyis, meg kell találnunk a megfelelő embereket a megfelelő helyekre, amihez pontosan kell tudni, hogy a betöltendő poszt milyen képességeket, személyiségvonásokat kíván meg. A kompetenciákra alapozott hatékony kiválasztás és teljesítményértékelés a személyügyi szakemberek legnagyobb erénye, ezért fontos, hogy olyan képzéseken vegyenek részt, mint a KOMPETENCIA MODELLEK TERVEZÉSE ÉS KOMPETENCIA ALAPÚ INTERJÚ LEBONYOLÍTÁSA képzés. Csapatépítés esetén az egyik legfontosabb kiválasztási szempont (kompetencia) a motiváltság. Nézzünk meg néhány „aranyigazságot” a motiváltság témaköréből:
Motiválni a csapatot
Minden vezetőnek tudnia kell, mivel lehet motiválni munkatársakat. Ehhez nem kell a Wall Street farkasának lenni, elég a jó emberismeret. Mindig tudnia kell a csapatnak, vezetőjük mit vár el tőlük, és hogy közben ők milyen segítséget várhatnak el. Azzal is mindenkinek tisztában kell lennie, hogy jó teljesítmény esetén nem marad el az elismerés. Egy vállalkozás feje ugyan a vezető, de a csapattagok is szerves részei az álmok megvalósításának: óriási lépést tesz a fejlődés útján, aki felismeri, hogy mások segítségével sokkal jobb munkát végezhet, mint egyedül.
A nyerő csapat előtt mindig ott lebeg a győzni akarás képe
Ha egy munkatárs csak a túlélésért küzd, ha nem vállalja a kockázatokat, nehezen dönt, és a lehetőségeket kihagyva alig fejlődik, akkor inkább bomlasztja, mintsem segíti a csapatot. Bár nehéz döntés, de inkább váljunk meg tőle, és válasszunk olyan munkatársat helyette, aki törekszik a győzelemre.
Tartós siker = tartós fejlődés
A nyerő csapat folyamatosan tökéletesíti magát. Ebben sokat segít, ha a vezetőjük mindig konkrét célokat jelöl ki, és gyakran értékeli a haladást. A célok megvalósítása természetesen a teljesítménnyel mérhető. A haladás értékelése segíti a vezetőt is, hogy tudja, hol tart, és ha nincs előrelépés, mi lehet az oka.
A jó vezető jövőt épít
Ismeri a tagok motivációit, közös jövőképet alakít ki a csapatban, közös identitást teremt.
Hogy kiderítsük, hányadán állnak dolgozóink a motivációval, próbáljunk ki egy Motivációs Kérdőívet. A motivációs kérdőív a következő tulajdonságcsoportokat vizsgálja: energia, dinamizmus, beilleszkedés, belső ösztönök, külső ösztönzők.
SHL Hungary

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?