kapubanner for mobile

A súlyos beteg gyerekedet ápolod otthon? Ja, az nem munka

Napi 24 órában dolgoznak, megállás még éjszaka sincs. Fejlesztenek, tornáztatnak, emelgetnek, etetnek, pelenkáznak, és közben viszik a háztartást, mint a többi dolgozó nő. A különbség annyi, hogy az ő munkahelyük az otthonuk, ahol gyakran évtizedeken keresztül ápolják súlyosan sérült gyereküket, hozzátartozójukat - az Abcúg cikke.

Magyarországon ez 12 ezer családot érint, a kormány szerint azonban ők nem munkát végeznek, ezért munkabér helyett segélyt kapnak. Abból is megalázóan keveset - írta az Abcúg.

Románia: 85 ezer forint
Szlovákia: 134 ezer forint
Csehország: 180 ezer forint
Horvátország: 137 ezer forint
Lengyelország: 105 ezer forint
Magyarország: 50 ezer forint.

Ennyit kapnak havonta azok, akik súlyosan, halmozottan sérült gyereküket, hozzátartozójukat ápolják otthon. Látszik, hogy a magyar összeg még a románnak is majdnem csak a fele, ráadásul ott nem is segély jogcímen adják a pénzt, hanem munkabérként.

Az otthoni ápolást ugyanis ezeknek az országoknak a nagy részében munkaként ismerik el. Olyan munkaként, ami gyakran napi 24 órában tart, amiből szinte esélytelen szabadságra menni, vagy legalább egy kis lélegzetnyi pihenőhöz jutni. Romániában és Szlovákiában például úgy gondolja a kormány, hogy ezek az anyák azzal, hogy ők etetik, pelenkázzák, tornáztatják, fejlesztik a gyereküket, az állami intézményrendszer helyett dolgoznak.

De a magyar kormány nem így gondolja: az utóbbi években alig pár ezer forinttal nőtt az ápolási segély, mégsem ez bántja leginkább a gyereküket otthon ápoló anyákat, hanem az, hogy több évtizedig segélyen vannak, ahelyett, hogy munkaviszonnyal a társadalom hasznos tagjai lehetnének, rendezett munkaviszonnyal, nem kiszorulva a társadalomból.

A probléma ma Magyarországon több mint 12 ezer családot érint. Lelkileg is rosszul érinti őket, hogy ennyire nem értékelik, amit tesznek, de konkrét hátrányok is érik őket azzal, hogy nincs munkaviszonyuk. Bár a nyugdíjukba beleszámít az az időszak, amíg a segélyt kapják, de például ha betegek lesznek, akkor 45 nap után már nem fizeti tovább a társadalombiztosítás az egészségügyi ellátásukat.

"Egy személyben vagyunk anyák, ápolók, gondozók, kicsit dietetikusok, gyógytornászok, gyógypedagógusok, fizikai, lelki és szellemi téren is igénybe vagyunk vége. A degradálóan alacsony segély nekem azt üzeni, hogy nem vagyunk értékesek, érdekesek az állítólag családbarát kormány számára” - írta le a helyzetet egy mozgás- és beszédképtelen ötéves kislány édesanyja.

Egy, az Egyesült Államokban készült felmérés szerint a súlyosan fogyatékos gyerekekre kétszer annyit költ a családjuk, mint az egészségesekre. Ez az özeg Magyarországon is magas.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A súlyos beteg gyerekedet ápolod otthon? Ja, az nem munka
2. oldal - Évi hatmilliárdba kerülne, erre nincs pénz
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek