Megjelent: 7 éve

A szakképzés lehet a megoldás a regionális egyenlőtlenségekre

A világszerte növekvő foglalkoztatás teret adna a gyorsabb fejlődésre, de a regionális különbségek visszatartják az országokat a kitűzött célok elérésében - derül ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének közreműködésével készült, nem rég publikált OECD tanulmányból.

Itthon, az MGYOSZ szakemberei a szakképzés megerősítésében látják a lassabban fejlődő országrészek felzárkóztatásának kulcsát.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legtöbb tagországában a nők széleskörű munkába állásának és az időskorú munkavállalók munkában maradásának köszönhetően emelkedett a foglalkoztatási ráta a Szervezet közelmúltban kiadott Foglalkoztatási Kilátások 2019 tanulmánya szerint.

A technológiai fejlődéssel és az automatizációval párhuzamosan negyedével nőtt a magasan képzett munkaerő aránya és - főként a fejlődő országokban - jelentős pozitív változás ment végbe a foglalkoztatási formák területén is: több munkavállaló dolgozik szerződéssel, a munkatörvények által védve, mint korábban bármikor.

A tisztázott munkaviszonyoknak árnyoldala is van, gyorsan emelkedik az önfoglalkoztatottak száma az újonnan megjelenő munkatípusok esetében. A munkaképesség csökkenése vagy a munkából való kiesés esetén, az ilyen foglalkoztatási típusban dolgozók közel fele semmilyen vagy csak nagyon csekély bérezésben részesülhet - hívja fel a figyelmet a tanulmány.

Az oktatás a kulcs



Az elmúlt húsz év során megszűnt a gyártáshoz kapcsolódó állások 20 százaléka, miközben a szolgáltatási szektorban dolgozók száma több, mint negyedével nőtt. Az OECD prognózisa alapján ez a trend folytatódik: a digitalizációnak köszönhetően a jelenlegi munkák 14 százaléka eltűnik és további harmada radikálisan átformálódik a következő két évtizedben. „Az előttünk álló időszakban kulcsszerep jut majd az oktatásnak az országok gazdaságpolitikájában. A megfelelő keretrendszer megteremtése mellett a döntéshozók legfontosabb feladata a tudás megszerzéséhez ideális környezet megteremtése lesz” - emelte ki Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke, aki egyben az OECD Gazdasági Tanácsadó Testületében, a párizsi székhelyű BIAC-ban is alelnöki feladatokat lát el.

Veszélyes regionális egyenlőtlenségek


Az OECD év elején közzétett, Magyarországról készült tanulmánya hangsúlyozza, hogy a 2019-re prognosztizált 3,9%-os és a 2020-ra becsült 3,3%-os növekedési cél tartásához szükséges a szakismeretek megszerzésének támogatása, valamint a mobilitást és a regionális növekedést elősegítő politikák előtérbe helyezése.

A nyugati országrész esetében a külföldről érkező befektetéseknek, a budapesti régió pedig a kiterjedt agglomerációból származó előnyöknek köszönhetően sokkal gyorsabban növekszik, mint az ország más területei, ahol alacsonyabb a foglalkoztatási ráta és több a szociális rendszerre utalt állampolgár. „A jelenlegi, ritkán tapasztalható gazdasági fejlődés legnagyobb kockázata a hazai régiók közti egyenlőtlenség.

Ahhoz, hogy a mérleg nyelvét középre állítsuk, a helyi szakoktatási és szakképzési programokat kell fejleszteni, így kielégítve a helyi munkaerőpiac igényeit” - foglalta össze Gablini Gábor, az MGYOSZ alelnöke és szakképzésért felelős terület vezetője. A Szövetség a szakoktatást egy átfogóbb, a helyi gazdasági döntéseket előtérbe helyező, a piaci szereplők bevonásával létrehozott program keretein belül tartja megvalósíthatónak.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A jövő a bátor lányoké: így válhatnak a tinik az AI-korszak nyerteseivé

A jövő nemcsak azoké, akik tudnak kódolni, hanem azoké is, akik mernek kérdezni, gondolkodni és újat alkotni. Mégis, a magyar lányok többsége ma... Teljes cikk

Képzések: ingyenes és online tanfolyamok, felnőttképzési lehetőségek

Mit tehet az a munkavállaló, álláskereső, karriertervezésen gondolkodó, aki szeretné képezni magát. Milyen lehetőségek vannak a hagyományos... Teljes cikk

Rémisztő számok: a magyar iskolások nyelvtanulásban sereghajtók

2023-ban a magyar általános iskolások mindössze 1,8 százaléka, a 11–15 éves tanulóknak pedig csak 6,1 százaléka tanult két vagy több idegen... Teljes cikk