A szülési szabadság alatt is teljeskörű a munkavállaló védelme
Előző elemzésemben a várandóssággal és az emberi reprodukciós eljárással foglalkoztam részleteiben. Ahogyan az időben haladunk eljutunk a szülési szabadsághoz, valamint a gyermek gondozása céljából kivehető fizetés nélküli szabadsághoz. Nézzük ezeket egyenként.
A fizetés nélküli szabadságot akkor kell kiadni, amikor azt a munkavállaló kéri
Az Mt. 128.§-a alapján a munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig - a gyermek gondozása céljából - fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. Fontos ezzel összefüggésben arra rámutatni, hogy nem teheti meg a munkavállaló azt, hogy másnaptól bejelenti a távollétét. Az Mt.133.§-a kimondja ugyanis, hogy legalább 15 nappal korábban ÉS írásban kell bejelenteni a fizetés nélküli szabadság igénybe vételét. A fizetés nélküli szabadság megszűnése szintén a munkavállaló által megjelölt időpontban, de legkorábban az erre irányuló munkavállalói nyilatkozat közlésétől számított 30 napon belül történik.
Bizonyos esetekben a gyermek 10 éves koráig tarthat a fizetés nélküli szabadság
Vannak olyan esetek is, amikor a szülő hosszabb időtartamú fizetés nélküli szabadságra jogosult. Ennek a feltétele az, hogy a munkavállaló jogosult legyen gyermekgondozási segélyre. Ez akkor illeti a szülőt, ha tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekét saját háztartásában neveli. E tekintetben a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 20. §-a mérvadó. A törvény azt is meghatározza, hogy mikor kell a gyermeket tartósan betegnek, illetve súlyosan fogyatékosnak minősíteni. A törvény szerint ilyennek minősül az a 18 évesnél fiatalabb gyermek, aki a külön jogszabályban meghatározott betegsége, illetve fogyatékossága miatt állandó vagy fokozott felügyeletre, gondozásra szorul.
Mindkét szülő igényelheti a fizetés nélküli szabadságot
A fizetés nélküli szabadságot bármelyik vagy mindkét szülő igényelheti. Amennyiben mindkét szülő igénybe veszi, abban az esetben viszont az Mt.65.§(6) bekezdése szerint a felmondási védelem csupán az anyát illeti meg. Ennek a logikáját ne firtassuk. Ezzel összefüggésben azonban fontos arra is rámutatni, hogy az Ebktv. rendelkezései az apaságot is védett tulajdonságként ismerik el, így a munkaviszony megszüntetése jogilag fordított bizonyítási teherrel támadható.
Mire használhatom a fizetés nélküli szabadságot
Gyakran felvetődik az a kérdés, hogy vállalhat-e a munkavállaló munkát más munkáltatónál a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt. A szakirodalomban többféle állásponttal is találkozhatunk ebben a tárgykörben. Én magam is sokat hezitáltam a kérdéssel összefüggésben, de úgy vélem, hogy mivel a fizetés nélküli szabadságot a munkavállaló gyermek gondozása céljából kapja, így azzal és a felek együttműködési kötelezettségével nem fér össze az, amennyiben a munkavállaló más munkáltatónál munkát vállal.
Ellátások
A gyermek gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság időtartamára a munkavállalót társadalombiztosítási ellátások - gyermekgondozási díj (Ebtv. 42/A-42/D. §), gyermekgondozási segély (Cst. 20-22. §) - illethetik meg. Az egyes ellátások vonatkozásában érdemes az OEP oldalát felkeresni, amelynek használhatósága kiemelkedően jó!
Eltérési lehetőségek
A fizetés nélküli szabadság és a szülési szabadság körében is érdemes figyelni az általános szabályokat, valamint az eltérő rendelkezéseket. Fő szabály szerint ugyanis a munkaszerződés (és a felek megállapodása) a munkaviszonyra vonatkozó szabálytól csak a munkavállaló javára térhet el. Bizonyos esetekben azonban a törvény a pozitív eltérést is tiltja. Ezzel a szülési szabadság rendelkezéseinél találkozunk, melyek nagy része kogens, azaz semmiféle eltérést nem enged.
Dr. Kéri Ádám
Ügyvéd
KRS Ügyvédi Iroda
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
„Minden nap gyomorgörccsel mentem be a munkahelyemre”, mondta egy magyarországi áldozat, egy hat országot érintő, a munkahelyi szexuális zaklatást... Teljes cikk
Milyenek lesznek a munka világának mindennapjai egy bértranszparens országban? Ismét kölcsönvesszük korábbi főhősünk, Réka szemüvegét annak... Teljes cikk
A felmondás menete különbözik attól függően, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató mond fel vagyis szünteti meg a munkaviszonyt. Összeszedtük a... Teljes cikk
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 5 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Szabadság járhat a beteg háziállat után? – volt már rá példa 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?