A wellness jelentősége a szakmai rendezvényekben
Az elmúlt években a wellness már nem csupán kiegészítő szolgáltatásként jelenik meg, hanem a vendégélmény szerves részeként. A rohanó hétköznapok és a teljesítményorientált életmód miatt egyre többen keresik azt a környezetet, ahol a szakmai program mellett lehetőségük nyílik a testi-lelki feltöltődésre is.
A vállalati rendezvények és konferenciák elsődleges célja továbbra is a szakmai tartalom közvetítése, ugyanakkor a szervezők és a vendégek fokozottan értékelik, ha a program élményszerű és a jóllétet támogató elemekkel is kiegészül. Mivel a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés komoly szellemi igénybevétellel jár, a pihenést és regenerációt segítő szolgáltatások nem csupán kellemes extrák, hanem a rendezvény sikeréhez is hozzájáruló tényezők.
A résztvevők számára is fontos, hogy a programstruktúra teret engedjen a kiegészítő tevékenységeknek. A szellemi megterhelést követően biztosított rövid relaxáció, mozgásos aktivitás vagy csendesebb elfoglaltság hozzájárul a koncentráció fenntartásához és a konferencia eredményességéhez. A helyszín megválasztása ebből a szempontból stratégiai döntés, amely hosszabb távon a munkáltatói márkaépítést és a vállalati kultúra fejlesztését is érdemben befolyásolja.
Hotel Ózon, a komplex megoldások helyszíne
A Mátra szívében, közel 700 méteres tengerszint feletti magasságban található Hotel Ózon & Luxury Villas****superior ideális választás olyan rendezvényekhez, ahol a szakmai programok mellé a pihenés és a feltöltődés lehetősége is társul. Az impozáns, örökpanorámás Kékes terem akár 400 fő befogadására alkalmas, többféle elrendezési formában is elérhető, ezáltal akár 12 szekcióterem áll a szervezők rendelkezésére. A termeket kiállítótérként is hasznosítható helyiségek egészítik ki, így a létesítmény rugalmasan alkalmazkodik a legkülönfélébb igényekhez. A modern technikai háttér, a tapasztalt szervező- és felszolgáló csapat biztosítja, hogy a konferenciák és tréningek magas színvonalon valósuljanak meg.
A Hotel Ózonban a szakmai eseményeket egy több mint 2000 négyzetméteres wellnessközpont teszi teljessé. A szálloda a közeljövőben újabb fejlesztésekkel készül, amelyek bővítik a kínálatot és növelik a vendégélményt. Jelenleg is elérhetők olyan programok, amelyek kifejezetten a rendezvények vendégeinek igényeire szabhatók: túrák a Mátra természeti környezetében, erdőfürdő a mentális ellazulásért, privát szaunaceremóniák és különböző wellness-szolgáltatások, mint a finn szauna, gőzkabin, tepidárium sóbarlang, valamint vezetett programok, mint légzésmeditácó, pilates, szauna jóga.
Az újdonságok között kiemelt helyet foglal el egy kifejezetten konferencia résztvevőkre szabott rövid „wellness út”. Ez az innováció arra épül, hogy a hosszú előadások és megbeszélések után a résztvevők rövid idő alatt felfrissülhessenek. A koncepció célja, hogy új energiát biztosítson, javítsa a közérzetet és hozzájáruljon a produktív részvételhez a rendezvény teljes ideje alatt.
A wellness tehát közvetlenül hozzájárul a programok eredményességéhez is. A Hotel Ózon jó példája annak, hogy a modern rendezvényhelyszínek jövőjét azok a komplex megoldások határozzák meg, amelyek a technikai háttér és a szakmai tartalom mellett a testi-lelki jóllétet is központi elemként kezelik.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?