kapubanner for mobile

Akár 8 millió forintot is kaphatnak vállalkozó szellemű fiatalok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Saját vállalkozásra buzdítja a fiatalokat a Nemzeti Tehetség Központ legújabb kezdeményezése.

vallalkozo-

Egyének és csapatok jelentkezését is várják a START ösztöndíjprogramba, amely a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogatja. A program során az anyagi támogatás mellett intenzív képzés és mentorálás is vár a legkreatívabb ötletgazdákra. Az ösztöndíj alapú támogatással olyan innovatív, napjaink kihívásaira reagáló elképzeléseket kívánnak támogatni, amelyek fókuszában Magyarország saját erőforrásra épülő fejlesztése áll. A lebonyolítás során a Nemzeti Tehetség Központ szakmai együttműködő partnere a Design Terminal. Jelentkezni április 1-ig lehet a startprogram.designterminal.org oldalon.

Három témakörben várja a jelentkezéseket programjára a Nemzeti Tehetség Központ és szakmai partnere, a Design Terminal. Újrakezdés címszó alatt arra kíváncsiak a szervezők, milyen ötlet alkalmas a koronavírus utáni időszak újratervezéséhez. A Generációs összefogás témakörre olyan elképzeléssel jelentkezhetnek a pályázók, amely a fiatalok és az idősebb generáció közti párbeszéd kiépítésében segít. Online vagy offline címszó alatt pedig a valódi és a virtuális tér közti határt és az azok közötti átjárást keresik. Az ösztöndíjprogramra azokat az innovátorokat várják, akik ötletes megoldásukkal segítenék a magyar társadalmat, és ebből sikeres vállalkozást is építenének.

Pályázni technológiai alapú termék- vagy szolgáltatásötlettel lehet, akár kezdetleges tervekkel is. A programba 20 pályázó kerül be, akiknek a személyre szabott mentorálás során lehetőségük nyílik kiváló szakemberektől tanulni, értékes kapcsolati hálóra és optimista szemléletmódra szert tenni. A kéthónapos, intenzív workshopok és mentorálás során többek között cégépítési ismeretekről, csapatépítésről, a befektetők sikeres megnyeréséről, pénzügyi tervezésről, sales- és marketing-folyamatokról is bővíthetik ismereteiket és megtudhatnak többet a résztvevők.

Ha pedig ez nem lenne elég csábító befektetés a jövőbe, a programba bejutott összes innovátor bruttó 3 millió forint kezdőtőkével alapozhatja meg vállalkozási ötletét. A kéthónapos folyamatot záró, júniusi Demo Day eseményen ráadásul két résztvevő elnyerheti a bruttó 5 millió forintos jutalmat is.

Az április 29-én induló ösztöndíjprogramra április 1-ig lehet benyújtani a pályázatokat: egy üzleti koncepcióban kidolgozott ötletet és egy kétperces videót, melyben a jelentkezők bemutatják eddigi szakmai útjukat és további szakmai céljaikat. Akár egyénileg is indulhatnak a vállalkozó szelleműek, de még jobb, ha a tervekhez társul egy ambiciózus csapat.

A Nemzeti Tehetség Központ sokszínű tevékenysége során arra törekszik, hogy a kiemelkedően tehetséges fiatalok számára az érvényesüléshez szükséges feltételeket biztosítsa. „Azt tapasztaljuk, hogy a fiatal generáció minden eddiginél nagyobb motivációt érez magában saját vállalkozás indítására. Ehhez azonban nem elég egy innovatív ötlet. Pályázatunk célja, hogy pénzügyi támogatással és tudással is felvértezze a jövő vállalkozóit, hogy az ambiciózus fiatalok ötletük megvalósítására tudjanak koncentrálni” - hangsúlyozta Dr. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

Az ösztöndíjprogram a Nemzeti Tehetség Program keretében valósul meg, amelynek köszönhetően évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programban.

 

fotó: unsplash

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek