Alig foglalkoztat fogyatékkal élőket a kormány
Adókedvezmény jár érte, mégis sok cég inkább fizet, minthogy megváltozott munkaképességűeket vegyen fel. A kormány sem jár elöl jó példával: a Miniszterelnökségek és a minisztériumokban mindössze 19 fogyatékkal elő dolgozik, ez kevesebb mint az dolgozók 1 százaléka - tudta meg a Világgazdaság Online.
Nem éri el a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban dolgozók összlétszámának egy százalékát a megváltozott munkaképességűek aránya. A mintegy 5600 közalkalmazott közül a Miniszterelnökségtől kapott információ szerint összesen 19 él fogyatékkal - vagyis egy év alatt mindössze nyolc fővel bővült a számuk. 2012-ben a Világgazdaságnak azt nyilatkozta a Miniszterelnökség, hogy a cél az 5 százalékos arány elérése. Tehát még 261 állást fognak megváltozott munkaképességű emberekkel betölteni a közeljövőben - az ígéret szerint.
A rehabilitációs hozzájárulást minden, legalább 25 főt foglalkoztató cégnek meg kell fizetnie, ha fogyatékos munkavállalóinak aránya nem éri el a teljes létszám öt százalékát. Ennek összege jelenleg 964500 forint/fő/év, amit annyiszor kell megfizetni, ahány fogyatékos hiányzik a foglalkoztatotti létszámból. Vagyis a minisztériumok évente közel félmilliárd forintot kénytelenek emiatt kifizetni, holott a büntetőadó elkerülhető lenne.
Magyarországon a fogyatékkal élők körülbelül 12–14 százalékának van csak munkája, és képzettségük is elmarad az átlagtól, több mint felük csak általános iskolát végzett, ötödük érettségizett és csak kevesebb mint tíz százalékuknak van diplomája. Eközben a kormány tervei szerint a rokkant-felülvizsgálatok nyomán a következő években további 150 ezer rokkantat fognak visszaterelni a munkaerőpiacra.
Világgazdaság Online

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon