Állásbörze
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBár ma már szinte minden állásajánlat megtalálható az interneten, sőt a munkavállalók megtalálása érdekében a cégek egyre többet kommunikálnak direkteben is magukról, az állásbörzék a személyes találkozásokra is lehetőséget adnak.
Összegyűjtöttünk néhány népszerű állásbörzét, ahová érdemes elnéznie azoknak, akik munkát keresnek, hiszen itt közvetlenül kommunikálhatnak a cégek képviselőivel, leadhatják önéletrajzukat, sőt időnként laza keretek között, játékosan tekinthetnek bele az adott kiállítónál zajló tevékenységekbe.
Az egyik legnépszerűbb állásbörze a HVG állásbörzéje, amelyet évente két alkalommal, március és október elején rendeznek meg.
Gyakran szerveznek állásbörzét az egyetemek is. Így évi rendszeres esemény a Műegyetemi Állásbörze vagy éppen az Óbudai Egyetem Állásbörzéje. A Budapesti Corvinus Egyetem Karrier Expot szervez, ami Corvinus Carreer és Business Fesztivál néven fut, és magyarországi és régiós munkalehetőségek között is lehet rajta válogatni. Valamint külföldi tanulmányi lehetőségekről is lehet tájékozódni.
A vidéki egyetemek közül a Miskolci és a Szegedi Tudományegyetem is rendszeresen tart börzét.
De más egyetemek is szerveznek állásbörzét, ezek után érdemes utánakeresni.
Már két éve szerveznek állásbörzét az Állami Vállalatok számára is. Illetve 2019-ben a Fővárosi Kormányhivatal is tartott állásbörzét.
Keressen Önéletrajz mintáink között.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?