Álláshirdetés-e egy munkaköri leírás?

Kérdés: mi a baj azzal, ha valaki meghirdet egy pozíciót konkrét, szabatos munkaköri leírással?

Válasz: ugyanaz, mint gyertyáról rágyújtani - elolthatja a gyertyát, rossz ízű lesz tőle a cigi, és bunkóság is.

Az analógia valóban teljes: már maga a szokás, hogy egy munkaköri leírást, vagyis a munkaszerződés törvényben előírt mellékletét a XXI. században hirdetésként használunk, éppoly idejét múlt "elegancia", mint a társaság kedvéért dohányozni. Semmivel sem hasznosabb, mint a jelenléti ívet, a szabadságos tömböt, vagy a munkavédelmi oktatás tematikáját hirdetni.

De valóban olyan nagy probléma ez? Hiszen legjobb, ha a jelentkező a lehető legrészletesebb információ alapján hozza meg a döntését, nem? Nem ártunk vele senkinek.

A munkaadók nagy része jelentős összegeket költ arra, hogy láthatóvá tegye az általa képviselt értékeket (EVP), költ a közösségimédia-jelenlétére, költ a saját nevével fémjelzett toborzásra, költ a munkatársai elkötelezettségére, és igyekszik jó képet mutatni a világ (partnerek, ügyfelek, sajtó, stb) felé.

Van egy munkaadói márkája, még akkor is, ha úgy érzi, hogy a fenti költségekkel nem ezt építi - mégis ezek határozzák meg azt, hogy a leendő munkatársak közösségei milyen munkahelynek tartják, és ennek alapján akarnak-e neki dolgozni. Árt a gyertya törékeny lángjának, ha egy cigarettát nyomunk a kanóchoz? Árt egy dieselautó-márkának, ha azzal reklámozzuk, hogy közzétesszük a valós emissziókibocsátási adatait? Igen, ártunk azzal, ha a hirdetést nem hangoljuk össze a cég egyéb üzeneteivel imázsával. Ártunk azzal, ha az élő és közismert munkahelyi értékeken alapuló népszerű sztorikat közhelyes felsorolásokkal, szakkifejezésekkel, rövidítésekkel érvénytelenítjük.

Nem kell a maszlag, a teljes körű tájékoztatásba beletartozik az is, hogy ki a munkaadó. Ha nem tudatjuk ezt a legfontosabb információt, kihasználjuk, megalázzuk a munkakeresőt, akinek egy olyan céghez kell jelentkeznie, amely iránt már az első pillanatban sem érezhet lelkesedést, mert megtagadtuk tőle a lelkesedés tárgyát. Ha nem állástalan munkakeresővel van dolgunk, akkor még rosszabb a helyzet: azt várjuk egy kiváló szakembertől, hogy jelenlegi munkahelyét elhagyja azért, hogy akárhol máshol kötelezze el magát. És mindehhez adunk valami vonzó érvet a közhelyeken kívül? Van a leírásban egy csábító összeg, vagy bármi más, amire később büszke lehet a sikeres jelölt? Ártunk a jelölt önbecsülésének, lelkesedésének és jövőbeli elkötelezettségének? Igen.

Árt a hirdetés feladójának?

Ha feltételezzük, hogy az akció célja az volt, hogy egy jelöltet egy adott pozícióra elhelyezzen, akkor a fenti két gondolat miatt máris ártott. Ráadásul nagyon megnehezíti a dolgát, ha alkalmatlan jelentkezőket kell kiszűrnie (mindazokat, akik "mindegy-hova" jelentkeznek és dacolnak a felsorolt, teljesíthetetlen feltételekkel), és közben nem támaszkodhat olyan sztorikra, amelyekkel az alkalmasakat bevonzhatná. Ha a cél valami más volt (saját adatbázis építése, referenciák bővítése, látogatók bevonzása az oldalra, szakmai hírnév erősítése, stb.), akkor is rossz hírem van: a kapkodás, a suta és öncélú kommunikáció ezeket a célokat sem hozza közelebb. Legalábbis egyre kevésbé.

Ártunk önmagunknak a dohányzással? Ártunk a saját szakmai megítélésünknek azzal, ha azt hirdetjük, hogy nem vagyunk tisztában (vagy nincs időnk törődni) a hirdetés környezetével, a piaci szereplők érdekeivel és a piac működésével? Bizonyosan.

Vegyük tudomásul: egy munkaköri leírás nem hirdetés. Nem kelti fel a figyelmet, nem teszi vonzóvá a munkahelyet és nem oldja meg senki problémáját. Nem használunk vele senkinek, miközben mindenkin keresztülgázolunk, magunkat is beleértve.

Ha másképp nem megy, jegyezzük meg:

Akárhányszor valaki meghirdet egy érdektelen követelmény- és feltételsort, Kínában egy kiscica sírva fakad.

Szólás T. Miklós
kommunikációs tanácsadó
Employer Brand szakértő
Linkedin