Állásinterjún jártunk: út a média világába

A médiavállalat aulájában megérkezésemkor többen is meghallgatásra várnak. A színes fejkendős koordinátor hölgy készségesen nyomja kezembe a jelentkezési lapot. A papír fejlécén a műsor emblémája díszeleg. Az adatlap puritán módon egyszerű. Kiötlői pusztán a nevet, címet, az iskolai végzettséget, az életkort és a telefonszámot tudakolják a médiába vágyóktól. Nyelvtudásról, informatikai ismeretekről szó sem esik. Az adatlapot mégis csak színesíti egy érdekesség. A műsorkészítők a jelentkezési lap utolsó részében azt tudakolják: mi a véleményem a produkcióról, ahová munkatársakat keresnek...

Közel harmincan vártak a meghallgatásra

Eközben a koordinátor hölgy tízpercenként szólítja a következő kettőt. Merthogy a szervezők egyszerre két embert hallgatnak meg, a gyorsabb lebonyolítás érdekében. A nyilvános meghallgatáson ránézésre nagyjából harmincan várnak bebocsátásra. A sor végén várakozva ez nyilván kevésbé elviselhető. Ha azonban annak tükrében nézzük a dolgot, hányszor harsan fel hetente Magyarországon a "médiában szeretnék dolgozni" kiáltás, a várakozás üdítően rövidnek tűnik. Az egyhangú várakozást színesítendő, hol a "Rém rendes család", hol pedig a hírműsorok képkockái peregnek a kihelyezett monitoron. Többen idegesen fel-le sétálnak a szürke aulában.

Szakmunkás, érettségizett és diplomás is akad a jelentkezők soraiban

Közben egy elmondása alapján kétkezi munkát végző fiatalember spontán munkaerő-piaci helyzetértékelést végez az őt körbeállók felé. Merthogy munkahelyet lehet találni. Jót nehéz találni"-gesztikulál, mint egy pártaktivista. Sokan helyeslően bólogatnak. A jelentkezők egyébként színes képet mutatnak. Akad köztük frissen érettségizett, építkezéseken dolgozó fizikai munkás, de olyan frissdiplomás lány is, aki egy jó nevű multicégnél dolgozik német tolmácsként.

A médiában előny az extrém külső

A kereskedelmi médiumok állásinterjúin gyakori az extrém megjelenés. Ez itt is beigazolódni látszik. Egy huszonéves lány már kameraképes, bár sápadt sminkben, tarka motoros bőrdzsekiben, flitterekkel kivarrott halálfejes pólóban, bal kezében bukósisakot, jobb kezében telefont lóbálva várja az interjút. Sokan a bölcsészes műszakadtságra szavaznak. De a mintás pólóra húzott öltöny felső, a vele viselt koptatott farmer és a balhéból összekócolt frizura már-már megszokottnak hat. A piercing is polgárjogot követel magának: a meghallgatásra várók közül sokan a szemhéjukon, az állukban, de még a nyelvükben is viselnek egyet-egyet. Nemsokára szólítanak. A koordinátor intésére megindulunk az alagsor felé.

Balhézzanak minél inkább! Hadd nőjön a nézettség.

Itt kiderül: a cég a büfébe szervezte a leendő munkatársak meghallgatását. A helyiségben félhomály. A szomszédos asztaloknál körben ülőket régóta faggatják. A mi interjúztatónk sem húzza sokáig az időt. Rögtön a lényegre tér, mondván: a médiában fontos a jó marketing. És persze a csomagolás is. Épp ezért elsőként próbáljuk meg eladni magunkat. Győzzük meg őt: miért pont minket kellene választania? Sanyi, a velem érkező fiatalember kezd, de bele is sül a monológba. Előnyös tulajdonságait sorolja, kicsit közhelyesen. Azt is megemlíti: továbbtanulási terveket dédelget. Az interjúztató erre elkomorul: az új munkatársaknak annyit kell majd dolgozniuk, hogy tanulásra aligha akad idejük.

Fiktív párbeszéd egy alkoholista családanyával

A következő feladat: próbáljunk meg rávenni a beszélgetésre egy alkoholista, háromgyerekes anyát, akit nemrég hagyott el a férje. Nem árt, ha beleérzünk a lelkiállapotába is. Amikor a szimulált beszélgetésen megpróbálok problémamegoldó lenni, az interjúztató rögtön felhorkan. "Na, neeee, ezt azért ne. Nem az a cél, hogy kibéküljenek. Balhézzanak minél inkább. Hadd nőjön a nézettség! "- vázolja az irányvonalat az interjúztató.

A munka a bizonyítani akaróknak való

Nemsokára megtudjuk a leendő munkáltató elvárásait is. Az adás temérdek munkát kíván a leendő kollégáktól. "Ide kizárólag olyan független fiatalokat várunk, akik nagyon tudják nyomni a melót. Hajtósak, függetlenek és bizonyítani akarnak. Főleg maguknak"-jegyzi meg talányosan az interjúztató. A leendő kollégára sok-sok telefonálás, szervezés, kreatív feladat és végtelenbe veszően hosszú munkaidő vár majd -villan fel egy-két kép a televíziós munkáról. Aztán rákérdez: mikor tudnánk kezdeni? Próbálnánk kérdezni a fizetésről, de nem bocsátkozik konkrétumokba. Annyit hajlandó csak elárulni - 250 ezer forint a plafon. Arról, hogy ez nettóban vagy bruttóban értendő, nem szól a fáma. Továbbá a fizetésben nagy része van a teljesítménynek is. Erre pedig a motiváció miatt van szükség. Végül annyiban maradtunk az állásinterjú végén: ha megfeleltünk, még délután vissza fognak hívni bennünket. Ha nem, akkor a válaszuk nem. Nem hívtak. Nem bántuk...