Áprilistól többet keresnek a miniszterek
A kormánytagok április 1-től 5,1 százalékos béremelést kapnak, ennyivel nő ugyanis akkortól a köztisztivselői illetményalap közölte a kormányszóvivő. Batiz András elmondta, hogy a közjogi méltóságok illetményét törvény köti az illetményalaphoz.
A legfőbb közjogi méltóságok - például a köztársasági elnök, miniszterelnök, házelnök - 1,435 millió forintos havi bruttó bérre számíthatnak a jelenlegi 1,365 millió forint helyett írja a Népszava. A hat főméltóság a főtisztviselővé kinevezett közigazgatási államtitkárok bérének másfélszeresét kapják. A főtisztviselői alapilletmény 478 400 forintra emelkedik, a közigazgatási államtitkárok ezt 100 százalékos vezetői pótlékkal megfejelve kapják, vagyis havi 956 ezer forintra számíthatnak. A miniszterek a főtisztviselői pénz 1,2-szeresét, a politikai államtitkárok 0,93 szorosát kapják, amit 65 illetve 50 százalékos vezetői pótlék is kiegészít. Így a miniszterek - akiknek bére eltérő lehet nyelvtudásuk és végzettségük miatt - átlagosan havi 1,2 millió forintra számíthatnak.
A kormánytagok egy része azonban ennél is magasabb jövedelemhez jut. A törvény szerint a képviselői mandátummal rendelkező miniszterek és államtitkárok a képviselői alapdíjra is jogosultak. Ez áprilistól a jelenlegi 210 000 forintról 220 800 forintra emelkedhet. A főméltóságok, kormánytagok jogosultak 13. havi fizetésre is.
Nemcsak a képviselői alapdíj emelkedik áprilistól havi 10800 forinttal, hanem a törvény szerint a honatyák összes pótléka is 5,1 százalékkal nő majd. Így az a képviselő, aki egy bizottságnak is tagja, 309 ezer forintra számíthat, két bizottsági tagsággal viszont már 397 ezer forint jár. A bizottsági elnökök - ha más bizottságban nincs tagságuk - 441,6 ezer forintot kapnak majd. A képviselők utazási költségtérítése - attól függően, hogy milyen messziről járnak Budapestre - a jelenlegi havi 147-336 ezer forintról 154-353 ezer forintra nő, míg a szállásköltségre biztosított havi 105-ről 110 ezerre emelkedhet. Így az átlagos képviselő pótlékokkal együtt évente csaknem tíz millió forintjába kerülnek az adófizetőknek. Azok a honatyák, akik az április-májusi választásokon nem szereznek újra mandátumot, hat havi végkielégítésre jogosultak. A törvény szerint ennek összegét a mandátum lejártát megelőző fél évben kapott tiszteletdíjból számítják ki.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon