kapubanner for mobile

Áremelést, feketemunkát és még nagyobb szakemberhiányt hoz az építőiparban a kata módosítása

Biztosan nőni fog a feketemunka - és így a kóklerek - aránya az építőiparban a kata szabályok módosítása nyomán, akik pedig adónemet váltanak, árat fognak emelni. Akik eddig mellékállásban vagy nyugdíjasként dolgoztak, most inkább abbahagyják a munkát. Ez tovább növeli majd mennyiségi és minőségi szakemberhiányt - véli Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke.

építőipar kata -

Az építőipari vállalkozások nagy része mikro- és kisvállalkozás, amelyek gyakran nagy fejlesztő cégek alvállalkozóiként dolgoznak. Közülük sokan adóznak katásként. A kisadózó vállalkozások tételes adója módosításának értelmében viszont ők szeptembertől nem számlázhatnak céges megrendelőknek, csak magánszemélyeknek, vagyis amennyiben alvállalkozóként szeretnének dolgozni, adónemet kell váltaniuk.

Az egyik út előttük, hogy maradnak katások, és ebben az esetben csak magánszemélyeknek számláznak, lemondva a céges megrendelésekről, a másik lehetőség pedig, hogy adónemet váltanak, ami viszont jelentős többletterhekkel jár. A több adminisztráció egyrészt többletköltségeket jelent, több energiát igényel és nagyobb adóterhet is jelent. Várható, hogy ha a vállalkozónak többet kell adóznia, árat fog emelni - az igylakunk.hu-nak Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke.

Félő, hogy sokan azok közül is inkább abbahagyják most a munkát, akik eddig mellékállásban, vagy nyugdíjasként dolgoztak, ez pedig tovább növeli a mennyiségi és minőségi szakemberhiányt.
De valószínűleg áremelésre és/vagy spórolásra kényszerülnek majd azok is, akik katások maradnak és továbbiakban csak lakossági megrendeléseket teljesítenek, hiszen a céges megbízások híján csökkenni fog a megrendeléseik száma, csökkenni fog a bevételük.

Mivel a megrendelők már nem nagyon tudnak elviselni magasabb árakat, várható, hogy egyre többen dolgoznak majd számla és garancia nélkül. Vagyis biztosan nőni fog a feketemunka aránya. A feketén dolgozó kivitelező pedig garanciát sem fog adni, ami az árnövekedés mellett ugyancsak a megrendelőket sújtja majd - tette hozzá Németh László.

A feketézés mindig azzal jár, hogy még több kókler jelenik meg, akik jelentős károkat okoznak a megrendelőknek, hiszen egy elrontott munka után még felhasznált anyagot sem lehet már beépíteni.

Az IPOSZ elnöke úgy véli, a kamarának ösztönöznie kellene, hogy minél több vállalkozó szerezzen mestervizsgát, de ez csak akkor lesz eredményes, ha a mestervizsga megfelelő jogosultságokat is ad: például, hogy felelős műszaki vezetőként is működhessenek az azt megszerző vállalkozók, és ne kelljen plusz költségért ilyen szolgáltatást igénybe venniük.

Ráadásul ez a szolgáltatás most szintén megdrágulhat, ugyanis azok a szakemberek, akiket felelős műszaki vezetőként a kivitelező vállalkozók eddig megbíztak, nagy számban szintén katások, hiszen ezt sokan mellékállásként végzik ezt a tevékenységet.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek