kapubanner for mobile

Átlagosan nettó 131 ezer forintot keresünk

A reálkereset - a fogyasztóiár-index 5 százalékos növekedése mellett - 2,8 százalékkal emelkedett január-októberben, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Októberben a reálkereset 4,2 százalékos inflációval számolva 1 százalékkal nőtt a 2009. októberhez képest. Az év első tíz hónapjában a bruttó átlagkeresetek 2,3, a nettó átlagkeresetek 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Októberben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresete 1,2 százalékkal nőtt, a versenyszférában dolgozóké 3 százalékkal emelkedett, a költségvetésiben pedig 3 százalékkal csökkent.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma 2010. január-októberben átlagosan 2 millió 699 ezer fő volt, ami 1,3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

Az 5 főt vagy ennél több embert foglalkoztató vállalkozásoknál január-októberben 1 millió 823 ezren dolgoztak, 0,3 százalékkal kevesebben, mint 2009 első tíz hónapjában, de májustól a létszám már meghaladta az előző év azonos időszakit.

A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 774 ezer fő volt, ami a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,7 százalékos növekedés. A közfoglalkoztatás nélküli 685 ezer fős létszám 0,3 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év első tíz hónapjában.

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 200.700 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 204.200, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 196.000 forint.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt, itt 433.800 forint volt a bruttó bér, amit az információ és kommunikáció 370.100 forinttal, valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás 349.900 forinttal követte.

A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágakban dolgozók kerestek, 122.000 és 140.000 forint között.

A rendszeres, prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli keresetek 2010 első tíz hónapjában átlagosan 2,4 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,8 százalékkal haladták meg az előző év január-októberit. A költségvetési szférában dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,5 százalékkal nőtt ugyanezen időszak alatt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 131.700 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96.600, a szellemi foglalkozásúaké 169.000 forint volt, átlagosan 7,9 százalékkal magasabb az előző évinél. A nettó keresetek első félévi magas dinamikája júliustól a bázishatás miatt lassul.

A 213.500 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 2,2 százalékkal haladta meg az előző év január-októberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6 százaléknak felelt meg.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk