Szerző: Kis Eszter
Megjelent: 10 éve

Áttörni az üvegplafont - beskatulyázott női vezetők

A nők nagyon sok helyen még mindig nem tudják áttörni az üvegplafont, tehát nagyon nehezen lesz belőlük például vezető. Erre talán legjobb példa a politikai élet, a Parlament, ahol az egyik legkisebb a nők aránya Európában. Egy friss felmérés szerint a felső vezetőknek mindössze 22,6 százaléka nő, ami így is növekedést jelent a 2010-2012-es adatokhoz képest. Ugyanakkor, ha egy nő vezető pozícióba kerül, akkor újabb kihívásokkal kell szembenéznie, olyan kérdésekkel is, amikkel férfi kollégáinak például nem. Hogyan maradjon nő vezető pozícióban? Egy férfinek mikor tesznek fel hasonló kérdést?

Két HR-vezető hölgynek is feltettük a kérdést, vajon törvényszerű-e, hogy egy nő „elférfiasodik”, ha vezető pozícióba kerül. Mindketten azt a választ adták, hogy ez nem annyira törvényszerű, inkább személyiség kérdése. A megfelelő önismeret és öntudat segíthet az egyensúlyi állapot megtalálásában a magánéletben és a munkában egyaránt. Mégis képzés is indult már arra, hogy valaki vezetői pozícióban is meg tudja őrizni nőiségét. Hogy milyen előítéletekkel kell szembenéznie még ma is a női vezetőknek erről is kérdezte a HR Portál a Női Vezetők Akadémiájának programfelelősét Siklós Barbarát, aki szerint egy nő tudatossággal, odafigyelve megjelenésére, kommunikációjára, viselkedésére tud igazán nő maradni vezetőként is.


Hataloméhesek és érzelemmentesek?



„A vezető nőket még sokszor skatulyázzák be sikereik miatt- míg férfi társaikat nem. Azt gondolja a "külvilág", hogy ha vezetőként megállják a helyüket, az csak azért lehet, mert hataloméhesek és nincsenek érzelmeik, hogy kemények és sokszor férfias a viselkedésük. A nőket többnyire gyermekkoruktól olyan attitűdök, jellemzők elsajátítására szocializálják, amelyek nem egyeztethetők össze a menedzseri szerep elvárásaival: alkalmazkodóképesség, önfeláldozás, odafigyelés, altruizmus, empátia. Így sokuknak nem sikerül a szervezet felső fokaira jutniuk. Azok a nők viszont, akik a szervezet felső szintjeire eljutnak ezért a sikerért sokszor a magatartások és attitűdök férfi modelljét mutatják és kevés helyet engednek nőiességüknek.”

Siklós Barbara hangsúlyozza, hogy nőként és férfiként egyaránt az asszertivitás vagyis az önérvényesítés képességének magtanulása, ami alapvetően fontos. „Ezt érdemes mindannyiunknak elsajátítani egy magabiztos, de ugyanakkor egymást és saját magunkat tisztelő életért és kapcsolatokért.” – mondja a programfelelős. Nem bizonyos férfi, vagy női tulajdonságokat kell valakinek „felvennie”. Ezt megerősítette Medvey Leila a Budapest Bank szervezetfejlesztési és képzési vezetője és Kaszás Helga az Eurest Étteremüzemeltető Kft. HR-igazgatója is.


Az elvárás ugyanaz



Ez abból is kiviláglott, amikor az elvárásokról kérdeztük őket: mennyiben mások ezek egy nővel szemben, illetve hogy mennyire tudnak ezek mellett az elvárások mellett nők maradni.

„Az elvárások nem válogatnak férfiak és nők között, azok mindenki számára ugyanazok. Az elvárások sokrétűek és mindegyik teljesítésében sokféle eszközre van szükség, nincs egy vagy két üdvözítő megoldás. Viszont a sokféle eszközből képesnek kell lenni kiválasztani az arra a helyzetre legoptimálisabbat – ehhez tapasztalat és helyzetfelismerő képesség szükséges, amellyel férfiak és nők egyaránt rendelkezhetnek. A nők talán egy kicsit szélesebb skáláját alkalmazzák az eszközöknek, de nem szeretnék általánosítani, mert ebben is nagy egyéni eltérések lehetnek.” – mondta Medvey Leila.

„Sokszor hallom: azért mert nő vagyok többet kell bizonyítanom. De valóban emiatt? S nem azért, mert valamiben esetleg még kellene fejlődni? Mindannyian a hiedelmeink foglyai vagyunk. Az hogy mit és hogyan érzek, az nem több, mint egy elhitt gondolat: az hogy nekem többet és keményebben kell dolgoznom, vagy bizonyítanom kell. Minden, ami kivetül, az csak az én gondolatom. Hogy valóban mit gondol a másik, azt csak akkor tudom meg, ha el is mondja. Ha magától nem mondja el és engem nagyon zavar, akkor megkérdezem. Nekem még az életben nem mondta senki, hogy csak azért más az elvárás, mert nőből vagyok. Pontos visszajelzést, hogy mire figyeljek jobban, mivel elégedettek, azt kaptam. S igen, volt ami ott akkor nem esett annyira jól, mert jobbnak gondoltam magam…utólag visszatekintve ezek visszajelzések sokat segítettek.” – mondta Kaszás Helga. „Valamikor elhittük, vagy elhitették velünk, hogy akkor leszünk jók, hatékonyak és sikeresek, ha a sötét színű nadrágkosztümöt húzunk, feltűzzük a hajunkat, kikérjük magunknak, ha előre engednek az ajtón és pasibbak leszünk a pasiknál. Ha sokat és sokáig dolgozunk, ha kemények vagyunk, ha nincsenek érzelmeink és férfiakat megszégyenítő módon bírunk tömény szeszt inni… Nem kell férfias vezetőnek lenni, sőt … kifejezetten tiltanám, s minden női vezetőt egy nőiség kibontakoztatása kurzusra iratnék be. A férfi legyen férfi, a nő pedig maradjon nő. A nőnek nem alaptermészete a harcolás, a csatározás. Ez nem a mi terepünk, ezért hagyjuk meg ezt a férfiaknak. Az a nő, aki belemegy a férfias játékokba, csak veszíthet: elsősorban önmagát, az alapidentitását, amely aztán számos kellemetlen fizikai tünetben fog megmutatkozni.”

Siklós Barbara szerint éppen ezt igyekeznek segíteni a női vezetők képzésével. „Fontos, hogy egy női vezető megőrizze nőiességét, "lágyságát", feminin mivoltát. Elsajátíthatják saját vezetői stílusukat, illetve azt, hogy hogyan formálhatják tudatosan vezetői szerepüket. Megtudhatják mi a nőiesség pozitív megélésének az útja, definiálhatják szerepeiket, kialakíthatják az egyensúlyokat, hogy még eredményesebbé váljanak számos területen, mint például a kommunikáció, konfliktuskezelés, együttműködés, meggyőzés. Az asszertív kommunikáció megismerésével útmutatást kapnak hogyan tud egy vezető nő hatékonyan, határozottan kommunikálni, feladatokat kiosztani, visszajelzést adni, úgy, hogy mindeközben megmaradjon nőnek.”


A hangsúly a hogyanon van



Kaszás Helga szerint a cég kultúráján is sokban múlik, hogy hogyan fogadnak egy női vezetőt. „Egy, már gender terén gyakorlott cégnél könnyebb női vezetőnek lenni, mint egy genderrel még nem foglalkoztató, így kevés női vezetőt felvonultató, vagy ne adj isten egy kifejezetten macsó, hímsovin kultúrában. Itt csendben megjegyzem, hogy az ország kultúrája, a parlamentben is megengedett mindennapi szexizmus, a nőellenesség, a bántalmazások a mindennapokban hatványozottan jelennek meg.”

Medvey Leila kiemelte, nem a nemen van a hangsúly, hanem a felkészültségen. „Azt gondolom, hogy nem a NŐI vezetőn van a hangsúly, hanem a szakmai hitelességen. Ezt pedig akár férfinak, akár nőnek fel kell tudni építenie egy szervezetben ahhoz, hogy hozzáadott értéket teremtsen. A „Mit?” tehát ugyanaz, talán a „Hogyan?” különbözik. Nőként az objektív, tényszerű üzleti célok és adatok mellett az emberi tényezők és az érintett területek bevonása is fajsúlyos szerepet kapnak a döntéshozatali folyamatban.”


Nem biztos, hogy haragszik, aki nem köszön



Már korábban is említettük, hogy egyik HR-szakember szerint sem törvényszerű, hogy egy női vezető elférfiasodjon, de vannak bizonyos férfias tulajdonságok, amelyeket érdemes lehet „eltanulni”. Medvey Leila a Budapest Bank képzésvezetője a következőket látja említésre érdemesnek: „Strukturált gondolkodás és kommunikáció, stratégiai látásmód, vízió és analitikus gondolkodás. Rám személy szerint nagyon motiválóan hatnak ezek a férfi vezetői tulajdonságok, és szívesen tanulok belőlük. Ezek a gyakorlatiassággal, szervezőkészséggel és konfliktuskezeléssel kiegészülve a sikeres vezető jellemzői.” Ugyanakkor vannak olyan női tulajdonságok, amelyek kifejezetten jó vezetővé tehetnek egy nőt. „A nők általában nagyon gyakorlatiasak, praktikusak, gyorsan megoldást találnak a helyzetekre. Ez nagy segítség a napi munkamenet irányításában. A bevonás, az együttműködési képesség pedig támogatja a csapatban működést, ami elengedhetetlenül fontos az eredmények elérésében. Talán érdemes megemlékezni még a kitartásról, amelyben szerintem a nők talán jobbak.”- mondja Medvey Leila.

Kaszás Helga az Eurest HR-igazgatója úgy véli, egy kis lazaságot nem árt „elsajátítani”. „Mi nők valóban lelkizősebbek vagyunk, könnyebben veszünk mindent magunkra, könnyebben hibáztatjuk magunkat. Tanuljunk a férfiaktól, s vegyük ezeket a jelzéseket lazábban. A kollégánk nem biztos, hogy azért nem köszönt előre, mert haragszik ránk. És igen: az önbizalmat is tanulni kell. Vállaljuk fel és legyünk büszkék a sikereinkre.” Az igazgató úgy véli ugyanazok a tulajdonságok tehetnek egy nőt és egy férfit is jó vezetővé. „A coaching szemléletű vezetés, célok pontos definiálása, kellő rugalmasság, döntésképesség és leginkább a felelősségvállalás. Sokan próbálják még a felelősségvállalást megúszni, de ahogy haladunk előre az időben, ez egyre kevésbé fog menni.”
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk